Sokfelé havazott pénteken

Csapadékos időszak vette kezdetét csütörtök estétől, a hétvége időjárását egy erős melegfront határozza meg. Pénteken sokfelé havazott az országban.

Péntek este 7-re a Dunántúl nagy részén átmenetileg megszűnt a havazás, a keleti és az északi tájakon azonban csapadékos maradt az idő. A Tiszántúlon általában eső, szitálás volt jellemző, az Északi-középhegység térségében azonban egész nap kitartóan havazott. az északias szél átmenetileg mérséklődött, éjszaka azonban keletire fordul és ismét megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. 

Estefelé a havazás fokozatosan az északi tájakra korlátozódott, közben a Dél-Dunántúlon a borult időben megszűnt a csapadékhullás.

Délután a keleti határszélen műszereink 5 fok körüli hőmérsékleteket mértek, itt természetesen már eső esett ekkor, míg a hűvösebb tájainkon még maradt a havazás. A Dunántúl nyugati szélén majd csak szombat este vált át a csapadék halmazállapota, először havas esőre, majd esőre.

A déli és keleti tájakon alábbhagyott a csapadékhullás, de az északi területeken még mindig szakad a hó. Így van ez a főváros környékén is, ahol továbbra is tartósan hullik a hó. Ezt a látványt örökítette meg az ICI Interaktív meteorológia mérőállomásának kamerája.

A délnyugati területeken 10 óra körül megszűnt a havazás, másutt azonban kitartóan folytatódott a csapadékhullás. Nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában és Lengyelország déli részén is havazik, megnehezítve ezzel a külföldi sípályákra igyekvők utazási feltételeit.

Délelőtt is folyatódott a télies időjárás, az ország nagy részén hullott a hó, de a déli, délkeleti határszélen egyre nagyobb területen vette át a helyét a havas eső, eső. A Dunántúl nyugati részén és északkeleten élénk széllökések rontották a közlekedési viszonyokat.

Csütörtökön este indult meg a csapadékhullás, dél felől egyre nagyobb területre terjedt ki, kezdetben még mindenhol havazott. Péntek reggelre vált országossá a csapadékhullás.

Békésszentandráson már több centiméteres a friss hótakaró

Az ICI Interaktív meteorológia mérőállomásának kameraképe péntek reggelről

Hírek, érdekességek

A Sziget első napjára javul az idő
A mai a Sziget fesztivál első napja. A keddi hidegfront többfelé okozott záporokat, de ma már napos és száraz idő várható. Délután felhősödés kezdődik, de záporok csak elszórtan fordulhatnak elő.
Rekord magas hőmérsékletek
A NOAA nemrégiben elvégzett kutatásai szerint a Föld felszínének hőmérséklete továbbra is emelkedik. Az idei év júliusa minden idők legmagasabb felszíni vízhőmérsékleteit eredményezte. A korábbi rekordot az 1998-as év tartotta, de ez most több mint 1 fokkal megdőlt.
A Fülöp-szigetek térségében szinte egymást érik a trópusi ciklonok. A hétvégén pusztító, Kujira nevet viselő tájfun után csütörtökön újabb vihar éri el a szigetország északi részét. A Chan-Hom az előrejelzések szerint sokfelé okoz majd kiadós esőzéseket és áradásokat.
Védekezzünk az UV sugárzás ellen
Nyáron a nagy meleg és napsütés sok embert a szabadba csábít, ám nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a túlzásba vitt napozás milyen veszélyeket rejt. Az UV sugárzás ugyanis komoly veszélyforrás.