Sokakat megviselhet keddtől a fülledt nyár

Hétfőn még sok napsütés, kellemes idő várható, keddtől azonban fülledtté válik a levegő a Kárpát-medence fölött. Markáns légköri frontok ugyan nem érkeznek, ám minden nap készülhetünk záporokra, zivatarokra – akár a trópusokon.

Egy, a hazánktól délnyugatra kialakult sekély ciklon
áramlási mezejében keddtől nedves, ám meleg léghullámok érkeznek térségünkbe.
Ennek eredményeképpen erősödik a nappali felmelegedés, többfelé a 30 fokot is
meghaladja a délutáni órák hőmérséklete, ám a nyaralók nem élvezhetik majd
zavartalanul a visszatérő nyári meleget. A fülledt időben szinte bárhol
kialakulhatnak záporok, zivatarok, ezeket helyenként felhőszakadás, jégeső is
kísérheti. Egyes területeken rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék is lehullhat,
sajnos nagy az esélye, hogy ismét nagyobb károkról hallunk majd a híradásokban.

A levegő páratartalma tehát igen magas lesz, ezt talán még
nehezebb elviselni, mint a száraz forróságot. Az időseket, szívbetegeket, a
vérnyomáspanaszokkal élőket és a légzőszervi rendellenességekben szenvedőket viselheti
meg legjobban ez a megterhelő időjárás, a zivatarokban pedig az asztmások
állapota romolhat erősebben. A legjobb, ha folyamatosan erősítjük
immunrendszerünket, sokat pihenünk, és ha csak lehet, kerülünk mindenféle
fizikai megterhelést!

Fotó: Csejtei Nusi

Hírek, érdekességek

Az állatokra is figyeljünk oda a hőségben!
A napokban országszerte fokozódik a hőség, ami nem csak ránk, hanem kutyáinkra, macskáinkra is rendkívüli hatással lehet. Most megtudhat néhány hasznos tanácsot, melyek alkalmazásával ők is könnyebben átvészelhetik a hőhullámot!
Zivatarokkal tarkított, lelassult hidegfront vonult át
2015. május 9-én, szombat este egy hidegfront érte el hazánk térségét. Már délután, a front előtt többfelé kipattantak zivatarok. Vasárnap az ország keleti harmadában még a lelassult front határozza meg időjárásunkat, a nap második felében sokfelé számíthatunk felhőszakadással, jégesővel kísért zivatarokra.
Elindult az idei pollenszezon!
Idén február közepén elkezdődött a pollenszezon, ráadásul egyes virágporok már tüneteket okozó mennyiségben vannak jelen a levegőben. Ezt egyébként a hetek óta tartó, átlagosnál enyhébb időjárásnak köszönhetjük, a növények tehát úgy tűnik, idén hamarabb térnek magukhoz.
Hasznos tanácsok az előttünk álló hőségnapokra
Alig telt el egy hét az előző hőhullám vége óta, a hét közepétől ismét beköszönt a kánikula. Csütörtöktől a Kárpát-medencében országszerte eléri a csúcshőmérséklet a 30 fokot. Most megtudhat néhány hasznos tanácsot, információt!