Salgótarjánban mértük a legtöbb csapadékot

Szerda este érte el térségünket az a hidegfront, mely hosszú idő óta végre országszerte mérhető mennyiségű, többfelé pedig jelentős csapadékot hozott.

Szerdán este nyugat felől egy markáns hidegfront érte el a Kárpát-medencét. A front előtt keleten a labilis levegőben többfelé alakultak ki heves záporok, zivatarok, melyek néhol komoly felhőszakadással párosultak. Az ICI Interaktív Zrt. kihelyezett mérőműszerei közül a salgótarjáni mérte a legtöbb csapadékot. A szerda délutáni, prefrontális zivatarral együtt 24 óra alatt (csütörtök délutánig) több mint 33 mm eső esett, amely végre valamelyest enyhített a térséget sújtó aszályon is.

A hidegfront mögött megerősödött a szél is. Szélmérőink többfelé mértek viharos széllökéseket, Szentendrén például 76 km/h-s széllökést regisztrált a műszer még szerdán. Ezt követően csütörtökön is maradt a nagyon erős légmozgás, és már a keleti országrészben is viharos lökések kísérték az északnyugati szelet. 

A lehűlés mértéke is drasztikusnak mondható: csütörtökön a keleti országrészben 13, 16, míg a Dunántúlon 6, 10 fokkal mutattak alacsonyabb értekeket a hőmérők, mint egy nappal korábban. A markáns hidegfront péntekre már elhagyta a térséget, a levegő viszont a sok napsütés ellenére is az évszakhoz képest több fokkal hűvösebb maradt.

A folytatásban lassú melegedés kezdődik, a jelenlegi számítások szerint pedig a jövő hét közepére visszatérhetnek a nyáriasan meleg napok.

Őzlábgomba - Az eső után többfelé elkezdtek nőni a gombák

Fotó: Kovács Henrik

Hírek, érdekességek

Pusztító jégeső Kínában
Kína keleti részében, Anhui tartományban jégeső okozott óriási pusztítást vasárnap a délutáni órákban. A viharban legkevesebb 14 ember vesztette életét, közel kétszázan megsebesültek, és több ezer embert kellett kitelepíteni életveszélyessé vált otthonából.
Hosszú szünet után egyszerre négy trópusi vihar a Csendes-óceánon
A Csendes-óceán térségében június elsejétől november végéig tartó hurrikánszezon eddig elég csendes volt. Hetekig nem alakult ki egyetlen vihar sem a térségben. Most azonban egyszerre négy trópusi vihar is jelen van.
Többszörös jégkár Zalában és Baranyában
A kedd délutáni viharokban Baranya és Zala megye egyes részein két alkalommal vonult át szupercella, amely jelentős jégverést okozott. Kisebb zivatar a Dunántúl többi részén és a Dél-Alföldön is előfordult.
Az El Niño okozza a szokatlan időjárást Japánban
Észak-Japánban júliusban az átlagosnál kétszer több csapadék hullott a Japán Meteorológiai Szolgálat szerint.