Rendkívülire zsugorodhat az északi jégsapka idén

Az elmúlt hónapokban az arktikus jégtakaró gyakran minden korábbi kiterjedését alulmúlta, és az idei minimum beálltáig még egy hónap hátra van.

Az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adat Központ (NSIDC) elemzése szerint az Északi-sarkon a nyári félévben elkezdődött olvadás igen drasztikus, június közepe óta gyakran rekord minimumon van a jégtakaró a napi adatok szerint.

Eddig a 2007-es évben regisztrálták a legkisebb jég-kiterjedést a térségben (amit 2011 és 2008 követ), 2012-ben azonban gyakran hetekig bőven ez alatti értékeket mértek a szakemberek. Augusztus 13-án például 483 ezer négyzetkilométerrel kisebb volt a kiterjedés, mint ugyanezen a napon 2007-ben.


Az északi jégtakaró alakulása a nyári félévben 2012-ben (v.kék), 2011-ben (narancs), 2010-ben (h.lila), 2009-ben (s.kék), 2008-ban (s.lila), 2007-ben (szaggatott). A szürket az 1979-2000 közötti átlagot jelöli.

Még kb. egy hónap hátra van a nyári (olvadási) szezonból, az arktikus jég minimuma szeptember második felében áll be. A jelenlegi tendenciák alapján pedig jó eséllyel minden korábbinál kisebbre zsugorodhat az Északi-sarkvidéket borító jégtakaró.

A hóolvadás augusztus elején hirtelen felgyorsult, ami egy ciklonrendszernek volt köszönhető. A kelet-szibériai partok felől augusztus 4-én egy alacsony nyomású időjárási rendszer érte el a Jeges-tengert, amely gyorsan erősödött. Két nappal később középponti légnyomása már 964 hPa-ig süllyedt, ami rendkívül alacsonynak számít ebben a térségben. A képződmény napokig a terület felett örvénylett, mielőtt feloszlott volna. Eleinte meleg szelekkel ostromolta a térséget, amit aztán lehűlés követett.

Általánosságban elmondható, hogy a ciklonok (hideg légtömegek, csapadék) a hó- és jégtakaró előrenyomulását, míg az anticiklonok annak olvadását eredményezik. Most azonban egy egyedüli viharrendszerről volt szó, és noha nagy területen csökkent a hőmérséklet a beáramló szibériai légtömeg hatására, a délies szelekkel átszelt területeken erőteljes melegedés volt tapasztalható. Augusztus 7-9. között naponta mintegy 200 ezer négyzetkilométerrel zsugorodott a jégtakaró - kétszer olyan gyorsan, mint azt megelőzően.

forrás: http://nsidc.org/arcticseaicenews/

Hírek, érdekességek

Kármán-örvény és glória a Csendes-óceán felett
Június 20-án egy festői látványt örökített meg a NASA Aqua műholdja a Csendes-óceán felett. A stratocumulus felhőszőnyegen Kármán-örvények és glóriák alakultak ki. Műholdkép.
A hónapforduló a sör ünnepe lesz Budapesten
Noha az ősz általában a borról és a szüretről szól, a sörkedvelők sem szorulnak háttérbe. Augusztus végén második alkalommal rendezik meg a sör ünnepét Budapesten.
Egyre frissebb idő
A hétfői forróságot követően észak felől több hullámban hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. A délutáni hőmérsékletek a hét második részében, a hétvége felé 25 fok környékén alakulnak.
Fantasztikus űrfelvétel a Földről
Egy amerikai űrpilótának köszönhetően eddig egyedülálló videó tűnt fel ezen a héten a világhálón.