Az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC) jelentése szerint a műholdas mérések 1979-es kezdete óta sosem volt ilyen kis kiterjedésű az arktikus jégtakaró, mint idén januárban, amikor összesen csupán 13,5 millió négyzetkilométert ölelt fel. Ez közel 50 ezer négyzetkilométerrel múlta alul a 2006-os rekord minimumot.
Különösen a Hudson-öbölben, valamint a Hudson- és Davis-szoros körzetében mértek szokatlanul alacsony kiterjedést idén januárban. Habár ezek a területek általában már november végére befagynak, az idei télen egészen január közepéig nem fedte összefüggő jégtakaró a Hudson-öblöt, és a Labrador-tenger jelenleg is nagyrészt jégmentes.
A sarki jégtakaró kiterjedése 2011 januárjában a NASA műholdfelvétele alapján. A nyílt vizet sötétkék jelzi, fehér mutatja a vastag jégtakarót, míg a kékesfehér a kevésbé tömör, összefüggő jégmezőt jelöli. A piros vonal a januári átlagos kiterjedést jelzi 1979 és 2000 között.
Két együttes hatás okozhatja a jelenséget. Az egyik az Arktikus Oszcilláció, ami a légnyomásbeli periodikus változásokat jelenti. Pozitív állapotban a közepes szélességek felett erős magas, míg az Arktisz felett erős alacsony nyomás uralkodik. Ennek hatására a sarkvidéki légtömegek mélyen északon rekednek, ahol a hideg, nagy sűrűségű levegő cirkulációs áramlásba kezd. Negatív állapotban a magas és alacsony nyomások közti különbség kisebb, ami kedvez a légtömegcserének: a hideg levegő délebbre tud áramolni, miközben viszonylag enyhébb levegő szállítódik északra.
Az oszcilláció negatív fázisának kialakulását elősegítheti az, ha a téli félévben az óceán sokáig jégmentes marad. A nyílt óceáni felszín ugyanis sokkal több hőt nyelt el, majd sugároz ki a légkör felé, mint a nagyobb albedóval rendelkező jégmező, ami a Napból érkező hőenergia nagy részét hasznosítatlanul veri vissza az űrbe. A sötétebb vízfelszín által elnyelt hő egyrészt fokozza az olvadás folyamatát, másrészt gyengíti a hideg levegő Északi-sark körüli cirkulációs áramlását, ami így a közepes szélességekre is be tud törni.
Az Arktikus Oszcilláció december-januárban negatív fázisban volt, ami rendkívül alacsony hőmérsékleteket és többször intenzív hóviharokat eredményezett az USA északkeleti részén és Észak-Európában. Eközben az Északi-sark fölött felhalmozódott enyhe légtömegek (a januári hőmérsékletek 2-6 fokkal haladták meg az átlagos értéket) meggátolták a tengeri jégtakaró növekedését. Január vége felé az oszcilláció pozitív fázisba billent, mi kedvez a jég hízásának, de azt nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi ideig maradnak így a légköri viszonyok.
