Programok a hétvégére

Az elkövetkező hétvégén is számos program közül választhatunk. Legyen szó éjszakai fürdőzésről, kézműves foglalkozásról vagy épp mézkirály-választásról, mindenki megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot.

December 4-én, pénteken este 10 órától a került megrendezésre a Fürdők éjszakája Budapesten. A rendezvényben a Széchenyi, Gellért, Rudas és Király gyógyfürdők vesznek részt, melyek közös jeggyel látogathatók. Az éjszakai fürdőzés mellett számos program is várja a vendégeket: a koncertektől a filmvetítésen keresztül egészen a hastáncos produkciókig. A közös jegy ára 2900 forint, mely a fürdők jegypénztárában vásárolható meg.

December 4-6. között a Zalaegerszegre látogatók a Kárpát-medencei Mézfesztiválon vehetnek részt. Az ünnepélyes megnyitó pénteken délután 3 órakor kezdődik. A mézimádók méhészeti vetélkedőkön, süteménysütő versenyen mérhetik össze tudásukat, de kóstolhatnak mézet, mézből készült ételeket és italokat is. A programsorozatot a Mézkirály megválasztása zárja. A fesztivál a Kosztolányi Dezső Általános Művelődési Központban kerül megrendezésre.

December 5-6-án és 12-13-án a Gödöllői Királyi Kastélyban várják színes programokkal és látnivalókkal az ide látogatókat. A kézműves foglalkoztatóban díszeket és ajándékokat készíthetnek kisebbek és nagyobbak egyaránt. Emellett karácsonyi vásárral is várják a vendégeket.

Hírek, érdekességek

Tombol a szélvihar
A hajnali órákban érkezett meg hozzánk az Észak- és Nyugat-Európán végigsöprő viharciklon hidegfrontja, ami nálunk is viharos szelet okoz ma és még szombaton is.
Novemberben is „indián nyár”
Ha csak néhány napra is, de csütörtöktől visszatér az „indián nyár”, vagy másképpen a „vénasszonyok nyara” – az ország nagy részén ismét az átlagosnál több fokkal melegebb lesz.
Időjárás-módosítás lézerrel?
Lehet-e lézerrel befolyásolni az időjárást? A felhők módosításának egy új – bár a gyakorlatban egyelőre korlátozottan alkalmazható – módszere lehet az, ha lézersugarat irányítanak rájuk.
A hét közepén jönnek a reggeli fagyok
Jövő hét szerdán egy hidegfront hoz lehűlést, csütörtöktől a szélvédett, fagyzugos helyeken már fagyni fog a reggeli órákban. Érdemes lesz felkészülni a hűvösebb időre.