Pet palackkal világítanak a fejlődő országok

Olcsó és egyszerű módon, áram nélkül világítják meg a fejlődő országok lakóépületeit. Csak egy műanyag palackra van szükség hozzá.

Mintegy 10 éve Brazíliában a lakások megvilágításának egy igen egyszerű és olcsó módját találta fel Alfredo Moser szerelő, ötletét pedig nemrégiben a Fülöp-szigetekre is alkalmazta Illac Diaz vállalkozó. A Solar Bottle Bulb névre keresztelt égő valójában egy pet palackból áll, ami vízzel és egy kevés fehérítővel van tele.

A „lámpa" elkészítéséhez nincs másra szükség, mint egy másfél literes műanyag palackra, amit előbb egy fémlapba illesztünk, majd a tetőbe, illetve plafonba vágott lyukba helyezünk - természetesen, tömítésre is szükség van, hogy az esővíz ne folyjon be. Az üvegeket megtöltjük tiszta (pl. desztillált vagy ioncserélt) vízzel, és egy kevés (kb. 3 evőkanál) folyékony fehérítőt is öntünk hozzá, ami megakadályozza az algásodást.


(AFP)

A napsugarak áthaladnak a vízrétegen, minden irányban szóródnak, és a tesztek szerint egy „pet palack égő" annyi fényt állít elő, mint egy 55-60 wattos izzó - igaz, csak a nappali időszakban. Egy 15-20 négyzetméteres lakóházat 3 palackégő tud ellátni. Diaz állítása szerint egy palack akár 5 éven át is működhet, és minden egyes palack minden évben 17 kilogrammal járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez a hagyományos elektromos izzókkal összehasonlítva.


(solarlighting-s.com)

A MyShelter Alapítvány, amelynek alapítója a fent említett Diaz, idén már mintegy tizenötezer ilyen innovatív „lámpát" osztott szét a Manila környékén élő nyomornegyedekben és kisebb városokban. Itt gyakran olyan közel épülnek egymáshoz a házak, hogy az ablakokon alig jut be némi természetes fény. December folyamán további, nagyjából 100 ezer palackégőt kívánnak elhelyezni a szigetvilág második legnagyobb városában, Cebuban.

Az 'Egy liternyi fény' névre keresztelt projekt célja, hogy a szerény jövedelmű közösségeknek se kelljen gyakran még fényes nappal is szinte állandó sötétségben élniük a számukra sokszor megfizethetetlenül magas villamos áram hiányában - hacsak nem gyertyákkal vagy egyéb, tűzveszélyes, és akár az egészségre is káros eszközökkel világítanak. Ráadásul, nemcsak egy tiszta, egészségesebb és olcsó világítási módhoz juthatnak az itt élők, hanem egyúttal munkalehetőséget is biztosítanak számukra a gyártás során.


(elnidoland.com)

Brazília és a Fülöp-szigetek mellett többek közt Mexikóban, Kolumbiában, Indiában, Indonéziában, Nepálban, Vietnamban, Kenyában és Dél-Afrikában is hozzáfogtak a projekt népszerűsítéséhez.

Hírek, érdekességek

Két napra beköszönt a kánikula!
A május 4-ével induló hét első felében szokatlan, gyors ütemű melegedést élhetünk át, melynek következményeként átmenetileg - 5-én ás 6-án - az ország nagy részén 25, de délen akár 30 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet! A rendkívüli meleg sokaknál okozhat intenzív panaszokat, cikkünkből kiderül, hogyan vészelheti át az egészséges szervezet számára is nagyon megterhelő időszakot.
Jön a hideg!
A szívbetegek, az érrendszeri betegségekkel élők és a fejfájósok kellemetlen napok elé néznek: tartós kettősfronti hatással folytatódik az október, és jön az első komolyabb lehűlés is. Olvassa el, mire számíthat!
A mozgalmasság jegyében telik a hosszú hétvége
A május 1-el induló hosszú hétvégén igencsak mozgalmas időjárásban lesz részünk. Frontok jönnek-mennek, szeles időre, áprilisra jellemző változékonyságra számíthatunk. A változékonyság sokakat megvisel - cikkünkből kiderül, hogyan érezhetjük jobban magunkat május első napjaiban!
Viszlát nyár! Viszlát hőhullám!
Szeptember 2-án nyugat felől egy hidegfront érte hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ér a 2015-ös év utolsó nyári hőhulláma is. Ez volt az idei nyár sorrendben ötödik hőhulláma.