Orvosmeteorológia – a hétvégéig még fronthatások terhelnek minket

Holnap kettős, azaz hideg és melegfronti hatások egyaránt érvényesülnek. Ez fejfájást, koncentrációs zavarokat, bágyadtság érzetet válthat ki az érzékenyeknél. Pénteken hidegfronti hatás várható. Az elkövetkezendő két napban a nagyvárosok légszennyezettsége és a pollenkoncentráció a frontok csapadékának köszönhetően tovább fog csökkenni.

Csütörtökön kettős fronthatás terheli szervezetünket. A változó felhőzetből helyenként eső, zápor is kialakul.

A megélénkülő szél a fokozottan érzékenyeknél szédülést, fejfájást válthat ki. A fronthatások következtében vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. A nappali csúcshőmérséklet 20 fok közelében alakul, a déli tájakon lehet kissé melegebb. Napközben öltözzünk rétegesen, a délen élők öltözhetnek kicsit lengébben. Hajnalban hűvös időre készüljünk, pulóverre, kiskabátra szükség lesz. Vigyünk magunkkal esernyőt is, mert a délután folyamán többfelé számíthatunk esőre, záporra. A közlekedők alapvetően kedvező feltételekre készülhetnek, de esőtől vizes, csúszós útszakaszok nehezíthetik a vezetést.

Pénteken egy hidegfront hatása terheli meg szervezetünket. Csökken a nappali felmelegedés, több helyen még a 20 fokot sem éri majd el a hőmérséklet. A hidegfront hatására szédülést, fejfájást, reumás és ízületi panaszok erősödését tapasztalhatjuk. Öltözzünk rétegesen, hűvös lesz a hajnal. Elszórtan előfordulhatnak záporok, így az esernyőnket se hagyjuk otthon.

Az elkövetkező napok változékony időjárása megviselheti szervezetünket. Hogy csökkentsük a terhelő hatásokat, ajánlott szervezetünk vitamin bevitelének növelése, melyet az őszi hónapokban leginkább egy gyümölcskúra beiktatásával valósíthatunk meg. A gyümölcskúrával átmenetileg tehermentesítjük, illetve salaktalanítjuk szervezetünket, emésztőrendszerünket. Szív-, és keringési betegségek, fogyókúra, akut veseszövet gyulladás, reuma, ízületi gyulladás, köszvény, székrekedés, terhességi toxémia és kettes típusú cukorbetegség esetén, valamint lúgosító étrendben ajánlatos gyümölcsnapot tartani. Különböző betegségek esetén minden esetben szakember (orvos, dietetikus) tanácsát kell kérni.
Gyümölcsnapokon többféle gyümölcsöt érdemes fogyasztani, vagy vegyes gyümölcstálat készíteni, egyfajta gyümölcs fogyasztása egyhangúvá teheti az étrendet. Ez alól kivételt képezhet a görögdinnye, melynek egész napos fogyasztása a legtöbb embernek nem okoz gondot és egészséges: energia és szénhidráttartalma alacsony, víztartalma magas, megfelelő mennyiségű kálium, kalcium, magnézium, cink, B-vitaminok, A-vitamin, béta karotin, flavonoidok és likopin található benne.

Ha szeretné, olvassa el a többi humánmeteorológiával kapcsolatos cikkünket is, ez esetben kattintson ide, ha viszont szeretné igénybe venni időjárás-érzékenység vizsgálatunkat Meteo Klinikánkon, akkor kattintson ide!

Hírek, érdekességek

Elrajtolt a Kékszalag vitorlásverseny
Csütörtök reggel 9 órakor rajtolt a 43. Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüredről, de már szerdán összemérték erejüket a fiatalok a Kékpántlika versenyen.
80 centi hó hullott a Föld legszárazabb helyén
Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb pontja. A napokban azonban két évtizede nem látott havazást tapasztaltak a térségben, helyenként 80 centi hó hullott.
Viharos szélben indul a Sziget Gesztivál
Éppen a hidegfront átvonulása után kezdődik a Sziget mínusz egyedik napjának koncertje. Várhatóan csapadék akkor már nem lesz, viszont a viharos szél és a lehűlés megnehezíti az előadást.
Trópusi vihar áztatta a Fülöp-szigeteket
A Fülöp-szigetek középső vidékén július végére gyakoribbá vált a heves esőzés, helyenként néhány nap alatt fél méter csapadék hullott. Hétfőn egy trópusi vihar jött létre.