Orvosmeteorológia – frontmentes napok, javuló idő

Az elkövetkező napokban fronthatások nem terhelik szervezetünket. Pénteken még változékony marad időjárásunk, délutántól azonban egyre több napsütésre készülhetünk. Szombaton már igazi kirándulóidő köszönt be.

Pénteken fronthatás nem várható, de eleinte még marad a borongós idő. Helyenként eső és zápor is kialakul, ezért továbbra is legyen nálunk esernyő, esőkabát.

Szervezetünk felfrissül, közérzetünk kellemes lesz. Napközben öltözhetünk nyáriasan, mert éjszaka és kora reggel azonban szükségünk lesz pulóverre, vagy őszi kabátra. A közlekedők helyenként még találkozhatnak vizes, csúszós útszakaszokkal, és elsősorban keleti országrészben kell erős oldalszélre készülni. A szennyezőanyag és pollenkoncentráció csökken, a levegő kitisztul.

Szombaton is fronthatásoktól mentes nap áll előttünk. Többórás napsütésre készülhetünk, ezért szabadtéri programokat bátran tervezethetünk. Többnyire 24 fokig emelkedik a hőmérséklet, így leginkább a túrázásnak, sportolásnak kedvez a kellemes, őszi idő.

A közlekedőket alapvetően kedvező feltételek várják az utakon, legfeljebb a délnyugati határszélen alakulhatnak ki rövid záporok.

Most, hogy nyakunkon az influenza szezon, különösen fontos odafigyelnünk a helyes táplálkozásra. Szervezetünk jelzésit ne hagyjuk figyelmen kívül! Ha könnyen elfáradunk, nehezebben megy a koncentráció vagy elcsigázottabbnak érezzük magunkat a szokásosnál, valószínűleg az elfogyasztott táplálék minőségével van probléma. Ilyen körülmények között szervezetünk könnyebben feladja a harcot a kórokozókkal szemben. Tudatosan vegyünk magunkhoz több vitamint és ásványi anyagot, de lehetőleg természetes formában, és ne táplálék kiegészítőkkel pótoljuk a hiányt. Együnk naponta kétszer-háromszor szezonális zöldséget, gyümölcsöt, ezt egyelőre még könnyedén megtehetjük, hiszen bőséges a piaci kínálat. Kerüljük az édességek, cukrozott péksütemények túlzott fogyasztását! Ha nassolnivalóra vágyunk, válasszunk inkább a különböző magvak, aszalt gyümölcsök vagy teljes kiőrlésű tésztakészítmények közül Ennyi kis odafigyeléssel egyrészt megemelhetjük szervezetünk energiaszintjét, másrészt immunrendszerünket is segítjük, így az jobban ellenáll majd a kórokozók támadásának.

Ha szeretné, olvassa el a többi humánmeteorológiával kapcsolatos cikkünket is, ez esetben kattintson ide, ha viszont szeretné igénybe venni időjárás-érzékenység vizsgálatunkat Meteo Klinikánkon, akkor kattintson ide!

Hírek, érdekességek

Csak átmenetileg rontja el az időt a hidegfront
Észak felől hidegfront érkezik, amit záporok, zivatarok, viharos szelek kísérnek. Péntektől azonban ismét a napsütés lesz a főszerep.
Afrikai forróság érkezik Európába
Forró, száraz légtömeg árasztja el Európát az elkövetkező időszakban. A legnagyobb forróságra Ibériában lehet számítani, de nálunk is visszatér a nyári hőség.
A klímaváltozás a katicabogarak színét is befolyásolja?
Brit tudósok hollandiai megfigyelésekre alapozva azt állítják, hogy a katicabogarak bizonyos fajai háttérbe szorulhatnak más egyedekkel szemben.
Rengeteg eső esett a Brit-szigeteken
Amíg térségünkben a rendkívüli szárazság és a sorozatos hőhullámok okoztak gondot, addig az elmúlt 100 év legcsapadékosabb nyarán vannak túl a Brit-szigeteken élők.