Orvosmeteorológia – front nélkül

Ismét itt a napos, meleg idő. A hét első felében fronthatások nem terhelik szervezetünket, kellemes, késő nyári időre készülhetünk. Szervezetünk felfrissül.

Kedden sem kell számottevő fronthatásra számítanunk. A nap folyamán kellemes időre készülhetünk, a csúcshőmérséklet 27 fok körül alakul, így szervezetünket nagy meleg nem terheli, feltöltődünk energiával. A mérsékelt szél azonban fejfájást előidézhet az arra érzékenyeknél.

A közlekedési feltételek kedvezőek lesznek, száraz utakra készülhetnek a vezetők. Legfeljebb az erős napsütés lehet zavaró.

Napközben ismét elővehetjük a szellősebb, nyárias ruhákat. Hajnalban, kora reggel azonban szükségünk lesz pulóverre, kiskabátra, hiszen a levegő 10, 15 fokig hűl. Az UV sugárzás a déli órákban erős lehet, szemünk és bőrünk védelme érdekében vegyünk fel napszemüveget, illetve használjunk fényvédő krémeket.

A pollenkoncentráció növekszik, különösen a parlagfű, az üröm és a csalánfélék pollenjei vannak nagy számban jelen a levegőben.

Szerdán is frontmentes napra ébredünk. Erősödik a nappali felmelegedés, többfelé 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. A nyugati határszélen rövid záporok, zivatarok kialakulhatnak, az ott élőknek esernyőre, esőkabátra szükségük lehet. Mérsékelt lesz a légmozgás. Napközben nyáriasan öltözhetünk, a reggeli órákban azonban 10, 15 fokig hűl a levegő, ezért vigyünk magunkkal pulóvert, kabátot.

A közlekedőket kedvező feltételek várják, vizes, csúszós útszakaszok legfeljebb a nyugati határszélen fordulhatnak elő. Emellett az erős napsütés időnként elvakíthatja a vezetőt, különösen napfelkelte és napnyugta idején.

A kellemes, késő nyári idő hangulatunknak, közérzetünknek egyeránt jót tesz. A fokozódó melegben azonban könnyen kiszáradhatunk, ezért továbbra is figyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelre. Igyunk legalább napi 2 liter folyadékot! Szervezetünk víz- és ásványi anyag igényének pótlására válasszunk az ásványvizek vagy cukormentes üdítőitalok közül. Egy részét fedezhetjük gyümölcsök, zöldségek, levesek fogyasztásával is.

Biztosan mindannyiunk számára ismerős a reggeli rohanás, amikor azt sem tudjuk hol áll a fejünk, csak igyekszünk időben elindulni otthonról, hogy beérjünk munkahelyünkre vagy az iskolába. Ilyenkor gyakran lemondunk a reggeliről, hiszen ezzel is időt nyerünk. Ez azonban nem jó taktika, ugyanis a reggeli elmulasztásával szervezetünk nem jut a nap megkezdéséhez szükséges energiaforrásokhoz, és rövidesen követelni kezdi a táplálékot. Ilyenkor szoktunk a kalóriadús ételekhez, nassolnivalókhoz nyúlni, ami egykettőre súlyfelesleg kialakulásához vezet. Mindezt elkerülhetjük, ha 20-25 perccel korábbra állítjuk az ébresztőórát, és nyugodt körülmények között megreggelizünk. Így szervezetünk számára biztosítjuk a fizikai és szellemi munkavégzéshez szükséges energiát, és nem tör ránk a farkaséhség.

Ha szeretné, olvassa el a többi humánmeteorológiával kapcsolatos cikkünket is, ez esetben kattintson ide, ha viszont szeretné igénybe venni időjárás-érzékenység vizsgálatunkat Meteo Klinikánkon, akkor kattintson ide!

Hírek, érdekességek

Egy nap alatt bő egy havi csapadék hullott Hongkongban
Hármas erősségű tájfun csapott le Kína déli partvidékére. Hongkongban több mint egyhavi eső hullott hatásara, és további kiadós csapadék kíséri útját.
Kellemes idő lesz a hosszú hétvégén
A pünkösdi hétvégén sok lesz a napsütés, kellemes idő köszönt ránk.
Eső áztatta nyugat
A tegnap kezdődött záporokból, zivatarokból a nyugati országrészben, Bakonycsernyén, Körmenden és Szentgotthárdon mértük eddig a legtöbb csapadékot.
Pénteki zivatarok
Sorra pattannak ki a déli országrészben a zivatarok. Az esti órákban már a főváros környékére is megérkeztek a zivatarok, heves viharok tomboltak.