Országos rekord is dőlhet a héten, de 19 éve extrémebb volt a nyár vége

A nyár utolsó hete egyben a legforróbb hétnek is ígérkezik. Csütörtökön egy közel hetven éves melegrekord is veszélybe kerül. A késői forróság rendkívüli, de nem példa nélküli, 19 éve ennél is melegebb volt.

Szerdától péntekig az ország legnagyobb részén a napi középhőmérséklet eléri a 27 fokot, így a harmadfokú hőségriasztás kritériuma teljesül (az ANTSZ hétfőn adta ki a riasztást). Hétfőn még kellemesen hűvös volt a hajnal, a hét közepétől azonban már éjszaka sem frissül fel jelentősen a levegő, sőt a nagyobb városok belsejében még a leghűvösebb órákban sem megy 25 fok alá a hőmérséklet. Napközben keddtől szombatig a 35 fok körüli értékek lesznek a jellemzőek, de helyenként 37-38 fok sem kizárt.

Csütörtökön veszélybe kerül a napi országos melegrekord is. Augusztus 25-én eddig 36,5 fok volt a legmagasabb, amit még 1943-ban mértek Túrkevén. Az új rekord akár egy fokkal is magasabb lehet.

Az 1992-es nagy augusztusi hőhullám

A mostani hőhullám mindenképpen rendkívüli, hiszen közel egy héten keresztül 7-10 fokkal melegebb lesz az átlagosnál. Páratlannak azonban nem mondható. 1992-ben forró augusztusunk volt, amely az utolsó napokban csúcsosodott ki. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy az augusztus 20-31. közötti 12 nap jelenleg is érvényes országos melegrekordjából 8 ekkor született. A hőmérséklet többször elérte a 39 fokot.

Hírek, érdekességek

Átvonult a zivatarlánc a Dél-Dunántúlon
Csütörtökön kora este egy zivatarlánc alakult ki a Dunántúl déli részén. A viharvonal többfelé okozott felhőszakadást.
Négyes erősségű hurrikán lett a Dora
A Mexikó partjainál megjelent Dora hurrikán négyes erősségű ciklonná fejlődött. Eső és erős hullámzás, 260 km/órás szelek kísérik útját.
Megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord is
Ilyen forróságra az idei évben még nem volt példa, szombaton új hőmérsékleti rekordok születtek. Vasárnap ismét rekordok dőlhetnek.
Októberig 10 hurrikán is kifejlődhet az Atlanti-óceánon
Az Atlanti-medencében augusztusban felgyorsul a ciklonfejlődés, és a NOAA legfrissebb előrejelzései szerint a szezon végéig akár 10 hurrikán is kialakulhat.