Októberben szabad szemmel is láthatunk üstököst

A 103P/Hartley 2 nevű üstökös október 20-án szokatlanul közel kerül bolygónkhoz, aminek köszönhetően talán szabad szemmel is láthatóvá válik az égitest.

A 103P/Hartley 2 nevű üstököst 1986-ban fedezte fel Malcolm Hartley brit asztrofizikus, és azóta rendszeresen visszatér a kométa. A földsúroló égitestek csoportjába tartozik, Nap körüli keringési ideje mintegy 6,5 év.

2010. október 20-án annyira közel kerül a Földhöz, amelyre felfedezése óta még nem volt példa. Ekkor mindössze 0,12 csillagászati egységre (18 millió km-re) fog elhaladni bolygónk mellett, és jó eséllyel szabad szemmel is láthatóvá válik az éjszakai égbolton - természetesen, távol a városok fényeitől. Fényessége várhatóan 6 és 9 magnitúdó között alakul majd - a szabad szemmel történő láthaóság határa 6 magnitúdó, és minél kisebb az érték, annál fényesebb az égitest. November 4-én pedig a NASA Deep Impact néven ismert űrszondája 1000 km-re közelíti meg az égitest jeges magját az EPOXI űrprogram keretében, és készít róla felvételeket. Korábbi napközelségek alkalmával már hazánkban is megfigyelhető volt az üstökös, amire ismét sor kerülhet, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Az égitest távcső segítségével egyébként már most is megfigyelhető, és még november első napjaiban is látható lesz, de ahogy folyamatosan távolodik a Naptól és a Földtől, egyre jobban veszít fényességéből - ekkor azonban már a közelében lesz a NASA szonda.

Október 2-án a Hartley 2 üstökösről készült felvétel: a bal alsó sarokban látható a zöld fénnyel rendelkező égítest. A zöld fényt az okozza, hogy a jégmagból a napsugárzás hatására elpárolgó gázok egy részét a gravitációs vonzás a mag közelében tartja, egyfajta légkört hozva létre körülötte - ez az ún. kóma. A színhatás a molekulák gerjesztődését követően a felesleges energia kibocsátásának eredménye. Az üstökös egy csillagképző felhő közelében látható (lilás köd, Pacman Nebula), távolságuk 10 ezer fényév. 

Egy kis üstökös-történet

Az üstökös elnevezésében a "2"-es arra utal, hogy ez volt a Hartley által felfedezett második üstökös, míg a 103P azt jelzi, hogy ez a 103. olyan üstökös, mely jól meghatározott periódussal rendelkezik. Felfedezésére azért csak a '80-as években került sor, mert korábban sosem közelítette meg 2 csillagászati egységnél jobban a Napot (1 CsE=1,496x108 km), de három, a Jupiterrel történő közeli találkozás hatására pályája közelebb került csillagunkhoz. Felfedezését követően 1991-ben, 1997-ben és 2004-ben tért vissza.

Hírek, érdekességek

Hasznos tanácsok az előttünk álló hőségnapokra
Alig telt el egy hét az előző hőhullám vége óta, a hét közepétől ismét beköszönt a kánikula. Csütörtöktől a Kárpát-medencében országszerte eléri a csúcshőmérséklet a 30 fokot. Most megtudhat néhány hasznos tanácsot, információt!
Így születik egy zivatar
A Kárpát-medencét kitöltő, rendkívül forró légtömegben pénteken úgynevezett hőzivatarok alakultak ki. Az alábbi videón a szombathelyi kameránk felvétele látható, ami épp egy zivatar születését örökítette meg.
Hideg októberi napok
Míg szeptemberben több napi melegrekord is megdőlt, addig októberben a hőmérsékleti értékek nagyrészt a sokéves átlag alatt alakultak. Vajon a lehűlés a következő napokban is folytatódik? Cikkünkből megtudhatják!
Vége a frontos napoknak, ez várható a hét végéig
A következő napokban a napsütésé lesz a főszerep, mindössze pénteken kell átmeneti felhősödésre számítani. Kedvezően alakul az élettani helyzet. Reggelente viszont a párás, ködös időben előfordulhatnak panaszok. Ha kíváncsi a jelentkező tünetekre, olvassa el cikkünket!