Nyárias majális néhol záporokkal, zivatarral

Május 1-én is marad az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő, és főleg északon, északkeleten zavarhatja meg a programokat zápor, néhol egy-egy zivatar.

Úgy látszik, mostanában kedvez az időjárás a szabadba vágyóknak,
és szerencsére május 1-jére sem romlik el az idő. Napok óta a nyarat idézik a
hőmérsékletek, és szerdán keleten továbbra is 30 fok köré melegszik a levegő, a
Dunántúlon azonban pár fokot mérséklődik a nagy meleg. Érdemes tehát részt venni
a szabadtéri programokon, pikniket, kirándulásokat szervezni, azonban főleg a
Dunától keletre arra is kell készülni, hogy egy-egy zápor, vagy esetleg zivatar
is kialakul a rendezvények ideje alatt.

A szél sokfelé megélénkül, időnként zavaró lehet, a hőérzeten
azonban javít, a nem túl erős légmozgás hűsítőleg hathat.

Ne feledkezzünk meg a bőrvédelemről, 11 és 15 óra között az
UV-sugárzás szintje eléri az erős, egyes helyeken akár a nagyon erős fokozatot
is. A bőr 25-30, az érzékenyebbek esetében pedig akár negyed óra alatt is
leéghet, ha nem vigyázunk! Használjunk legalább 30-as, az érzékenyebbeknél
40-es faktorszámú fényvédő szereket, a szemünket óvjuk UV-szűrős
napszemüveggel! A napon való tartózkodás során viseljünk kalapot, sapkát, ami
védi a fejünket a tűző naptól, és ruházatunk is készüljön pamutból vagy más
természetes anyagból. Jól szellőző, világos színű ruhadarabokat válasszunk!

Gondoskodjunk arról, hogy mindig legyen nálunk elég
folyadék, lehetőleg szénsavmentes ásványvíz formájában. Kerüljük a cukrozott,
szénsavas üdítőket, az alkoholt és a kávét is. Ha melegünk van, egy kis
fagyival nyugodtan lehűthetjük magunkat.

Hírek, érdekességek

Fagyos hajnal és tavaszias délután északkeleten
Hétfőn és kedden az Északi-középhegységben volt hazánkban a legmelegebb, miközben hajnalban az ország leghidegebb tájai közé tartozott a Mátra és a Bükk térsége. Hogyan lehetséges ez? Kiderül alábbi cikkünkből.
Már félhavi csapadék hullott
Rövid időn belül többfelé hullott mintegy félhavi csapadék részben hó, részben eső formájában. Utánpótlás még bőven van, a talaj felső rétegei szinte mindenhol telítettek.
Bőséges csapadék várható a napokban
Mediterrán ciklonok kiadós csapadékot hoznak a Kárpát-medencébe, a Nap jó időre eltűnik a felhők mögött. Kezdetben havazás, majd a jelentős enyhülés hatására eső várható.
Rétegfelhőzet zárta el a napfény útját
Átmenetileg anticiklon alakítja időjárásunkat, de a csapadékmentes idő nem társul mindenhol zavartalan napsütéssel.