Nem csak a nyuszi fog fázni húsvétkor

Hideg lesz az idei húsvét. Nem csak a nappali hőmérsékletek maradnak el jócskán az ilyenkor megszokottól, de hajnalra többfelé fagypont alá süllyedhet a hőmérő higanyszála. Az alacsony hőérzet és a megfelelő öltözködés mellett a tudatos táplálkozásra is érdemes ilyenkor fokozottan odafigyelni.

Nem csak a nyuszi fog fázni az idei húsvétkor, hanem a locsolók, és a meglocsolt lányok is. Húsvétvasárnap- és hétfőn ugyanis folytatódik az átlagosnál jóval hidegebb idő: a maximumhőmérsékletek mintegy 5 fokkal elmaradnak a sokéves átlagtól, hajnalra pedig többfelé fagypont alá csökken majd a hőmérséklet. Sőt, északon akár -5 – -7 fokot is mérhetünk! Nem csoda, hogy szombatra virradó éjszaka megdőlt a napi hidegrekord: a Nógrád megyei Zabaron hajnalra -7 (!) Celsius-fokig csökken a hőmérséklet!

Főként napközben azonban még ennél is hidegebbnek fogjuk érezni a hőmérsékletet: vasárnap még csak nyugaton, hétfőn pedig már országszerte ismét megerősödik, sőt, hétfőn nyugaton viharossá fokozódik a szél. Kedden pedig szinte országszerte viharos szélre készüljünk – a következő napokban tehát ismét szükség lesz a téli holmikra: a locsolók bizony télikabátban, sapkában és sálban járhatnak házról-házra...

Szerencsére a hét közepén javulás kezdődik, a jövő hét második felében pedig a jelenlegi előrejelzések szerint gyorsan fog erősödni a nappali felmelegedés – a hétvégén már 20 fok feletti hőmérsékleteket is mérhetünk, vagyis visszatér az igazi, napos, enyhe tavasz!

A hideg húsvéti időszakot gyors felmelegedés és napos, frontmentes idő követi majd a jövő hét második felében

A frontmentes idő ellenére húsvétkor is többen tapasztalhatnak intenzívebb panaszokat. A szeles időben nagyon alacsony lesz az érzett hőmérséklet, emellett fejfájásra is panaszkodhatunk, a takarítás, sürgés-forgás miatt pedig idegi feszültség is gyötörhet bennünket. Érdemes a következő napokban borsmenta és citromfű teát fogyasztani – előbbi a fejfájást enyhítheti, utóbbi pedig nyugtató hatású.

Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk túlenni magunkat, az ebből fakadó kellemetlenségeket azonban néhány szabály betartásával és jó tanács megfogadásával könnyen elkerülhetjük:

- Tartsunk mértéket az ünnepi étkezések során, a húsvéti sonka és más húsételek mellé fogyasszon könnyebb fogásokat, például salátát is!

- Együnk friss zöldségeket, például a piacokon már sokfelé kapható újhagymát! Ez ugyanis amellett, hogy nagy mennyiségben tartalmaz illóolajokat,
vitaminokat és ásványi anyagokat, serkenti az emésztését és még vizelethajtó
hatása is van.

- Igyon borsmenta teát a könnyebb emésztés miatt is, így a kelleténél zsírosabb ételek sem ülik majd meg
annyira a gyomrát.

- A bevásárláskor keresse a minőségi, ellenőrzött
termékeket – a csokoládék esetén is válassza inkább a kevésbé olcsó, jó
minőségű alapanyagokból készült árukat.

- Ha pedig szeretné az ünnepek előtt-alatt-után felfrissíteni szervezetét, akkor próbálja ki tavaszi regeneráló csomagunkat!

Friss humánmeteorológiai információkért és előrejelzésért, valamint további tanácsokért ajánlott felkeresni a www.meteoklinika.hu weboldalt, ahol az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásáról bővebben is tájékozódhat.

     

Hírek, érdekességek

Szeszélyes időjárás várható hétvégén többfelé csapadékkal, ám ennek ellenére rengeteg programot rendeznek szerte az országban.
Tizenöt méter hó esett a télen a kaliforniai hegyekben
A kaliforniai Sierra Nevada hegységben november óta 15 méter hó hullott. A rendkívüli csapadék a térség különleges fekvésének köszönhető.
Záporok, zivatarok szelik át az országot
A szeszélyes idő ma is folytatódott, és a kora délutáni órákban már többfelé jelentek meg tornyos gomolyfelhők az égen. A záporok mellett dörgésre és villámlásokra is sor került.
Hóeséssel kezdődött, akár nyári idővel is végződhet a hét
Hétfő hajnalban az Északi-középhegységben még többfelé havazott, de délre már mindenütt elolvad a hó. Vasárnap a hőmérséklet helyenként a 25 fokot is megközelítheti.