Napról-napra melegszik az idő a hosszú hétvégén

Hosszú hétvége előtt állunk. Az időjárás kegyes lesz hozzánk, bátran tervezhetünk szabadtéri programokat.

Szombaton és vasárnap a reggeli órákra többfelé párássá, ködössé válik a levegő. Az északnyugati országrészben lesz kisebb esélye a ködös reggeleknek, mert ebben a térségben élénk, időnként erős lesz délkeleti szél.

Szombaton napközben sok napsütésre lehet számítani, csak kevés felhő lesz az égen. Ennek ellenére hűvös marad az idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 12 fok körül alakul.

Vasárnap nyugat felől felhősödés kezdődik. A napsütést főként nyugaton zavarják felhők, keleten továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. A Dunántúlon napközben élénk lesz a délnyugati szél, a Kisalföld térségében erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet valamelyest emelkedik, a délutáni órákban 14 fok körüli maximumokat mérhetünk.

Hétfőn, Mindenszentek napján, sokan kelnek útra, hogy meglátogassák hozzátartozójuk sírját. Az útnak indulóknak jó hír, hogy megszűnnek a hajnali fagyok, és köd is csak kisebb területen fordul elő. Így javuló közlekedési feltételekre lehet számítani. A temetőbe kivitt virágok, már nem fagynak el. Az ország nagy részén mérsékelt lesz a légmozgás, csupán a Kisalföldön élénkül meg időnként a délkeleti szél, így alapjában véve a gyertya és mécses gyújtáshoz is adottak lesznek a feltételek. A nap folyamán már túlnyomóan felhős lesz az ég, de számottevő csapadékra továbbra sem kell számítani. Esetleg csak a nyugati határszél közelében fordulhat elő kisebb eső. A hőmérséklet a déli megyékben már eléri a 17, 18 fokot is, északon 12, 13 fok várható.

Hírek, érdekességek

Hasznos tanácsok az előttünk álló hőségnapokra
Alig telt el egy hét az előző hőhullám vége óta, a hét közepétől ismét beköszönt a kánikula. Csütörtöktől a Kárpát-medencében országszerte eléri a csúcshőmérséklet a 30 fokot. Most megtudhat néhány hasznos tanácsot, információt!
Így születik egy zivatar
A Kárpát-medencét kitöltő, rendkívül forró légtömegben pénteken úgynevezett hőzivatarok alakultak ki. Az alábbi videón a szombathelyi kameránk felvétele látható, ami épp egy zivatar születését örökítette meg.
Hideg októberi napok
Míg szeptemberben több napi melegrekord is megdőlt, addig októberben a hőmérsékleti értékek nagyrészt a sokéves átlag alatt alakultak. Vajon a lehűlés a következő napokban is folytatódik? Cikkünkből megtudhatják!
Vége a frontos napoknak, ez várható a hét végéig
A következő napokban a napsütésé lesz a főszerep, mindössze pénteken kell átmeneti felhősödésre számítani. Kedvezően alakul az élettani helyzet. Reggelente viszont a párás, ködös időben előfordulhatnak panaszok. Ha kíváncsi a jelentkező tünetekre, olvassa el cikkünket!