Napfogyatkozást csodálhatunk meg!

Március 20-án nem csak napéjegyenlőség lesz, hanem részleges napfogyatkozást is megfigyelhetünk hazánk területéről!

Magyarország területéről is megfigyelhető volt március 20-án, pénteken a várva várt 2015-ös napfogyatkozás. Napfogyatkozás akkor következik be, amikor a Nap és a Föld közé a keringése folytán bekerül a Hold, így eltakarja a Napot. A jelenség szerencsés esetben "teljesnek" mondható, ekkor a Napot teljes egészében kitakarja a Hold - a Földnek minden napfogyatkozáskor van olyan területe, ahonnan teljes napfogyatkozást élvezhetünk. Pénteken Európához legközelebb az Atlanti-óceánra esett az a sáv, ahol totális volt a fogyatkozás, lakott területet nem érintett. Ezen kívül a Feröer-szigeteken is szerencsésnek mondhatják magukat az ott tartózkodók, mert ők is teljes "fényében" csodálhatták meg a viszonylag ritka csillagászati eseményt. 

A mostani hazánk területéről vizsgálva nem volt az, a budapestiek nagyjából a 60%-os maximális kitakartságot szemlélhettek meg. A fővárosban helyi idő szerint délelőtt 9 óra 39 perckor kezdődött a napfogyatkozás, és 10 óra 48 perckor érte el a maximumát, azaz ekkor volt a legsötétebb.

Az ICI Interaktív Meteorológia globálsugárzásmérője mutatja, hogy mekkora volt a napsugárzás erejének csökkenése a fogyatkozás ideje alatt

A derült idő ellenére a felére esett vissza a sugárzás-intenzitás, noha a Hold csak a Nap 60%át takarta el! Ez azt jelenti, hogy délelőtt 11 órakor a reggel 8 órai megvilágítás társult a napsütéshez

A többi magyarországi településen csak pár perces eltérések voltak ezekhez az időpontokhoz képest. Mivel a nappali órákra esett a jelenség, és szerencsére az időjárás is kegyes volt a szemlélődőkhöz, észrevehetően csökkennt a nappali világosság mértéke. 

A Magyar Tudományos Akadémia előtt programokkal, csillagász szakemberekkel várták az érdeklődőket, ahol tudományos magyarázattal is szolgáltak a kíváncsi nézelődőknek. Fontos, hogy megfelelő védelem nélkül nem szabad a Napba nézni, még a legnagyobb, 60%-os kitakartság mellett sem! Ebben az esetben komoly szemkárosodás, és akár vakság is bekövetkezhet. A megfelelő eszköznek a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg tekinthető - ezt több helyről is be lehet szerezni ezekben a napokban. Fényképezőgép keresőjén, valamint távcsövön keresztül is tilos nézni a fogyatkozást!

Egy korábbi részleges napfogyatkozás képe

Hírek, érdekességek

Az Északi-sarkot övező jégtakaró, bár kevésbé intenzív olvadást mutatott az idén, mint az elmúlt két évben, a csökkenő tendencia azonban továbbra is fennmaradt. A jégsapka a harmadik legkisebb kiterjedését érte el az idei nyáron.
A G8-ak is drasztikus kibocsátás csökkentést szorgalmaznak
A G8 országok július második hetében, Olaszországban ülnek össze, hogy felszólítsák az iparosodott országokat, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentsék üvegházhatású gázkibocsátásukat.
Olaszországban egész héten kánikula
Akik külföldi nyaraláson törik a fejük a héten Olaszországgal is jól járnak. A szikrázó napsütésben 30 fok körüli maximum hőmérsékletekre számíthatnak. A 25, 27 fokos Földközi-tenger igazi felfrissülést nyújthat.
Hat fokkal melegebb világban élhetnek unokáink
Egy ENSZ kutatás szerint a Föld jelenlegi átlaghőmérséklete közel 6 Celsius fokkal növekedhet a század végére, még ha minden ország csökkenti is az üvegházgáz kibocsátását.