A metán az óceáni talapzatról a hasadékokon keresztül már jelenleg is szivárog, méghozzá feltételezések szerint sokkal intenzívebben, mint azt korábban gondolták. Egyes tudósok ezt a folyamatot a klímaváltozás egyik következményének tulajdonítják.
A felszín alatt meglévő metán egy része nem gáz, hanem metán-hidrát formájában van jelen. Ez azt jelenti, hogy a metángáz molekulát egy jégkristály veszi körül. Ezek a hidrát molekulák az úgynevezett hidrát stabilizációs zónában találhatók meg, melyet felszín alatti kőzet- és üledékréteg alkot. A metán-hidrát egészen addig stabil állapotban marad, míg a külső nyomás magas, a hőmérséklet pedig alacsony. A hidrát stabilizációs zóna alatt, ahol magasabb hőmérsékletek uralkodnak, a metán nagyrészt gázhalmazállapotban van jelen, vízzel és üledékkel keveredve.
A hidrát stabilizációs zóna stabil helyzete azonban éghajlatfüggő. Ha a levegő hőmérséklete emelkedik, a zóna felfelé mozdul el, és helyébe a hidrát állapotból kiszabaduló metángázból álló réteg kerül. Ebben a rétegben már nagyobb lesz a nyomás, így a gázrészecskék az óceánfenék régi és újonnan keletkezett hasadékain keresztül a felszínre, majd onnan a légkörbe áramlanak.
Ez a mechanizmus egyúttal a szén-dioxidra is érvényes. Egyes kutatók a légköri szén-dioxid koncentráció csökkentésére azzal a javaslattal álltak elő, hogy a szén-dioxidot a tengerfenékbe ágyazzák be. Azonban feltehetően a szén-dioxid gáznak is csak egy része maradna stabil, megkötött hidrát formában az óceáni üledékrétegben, a többi a repedéseken keresztül a metánhoz hasonlóan visszakerülne a légkörbe. Ez pedig komoly veszélyeket hordoz magában.
A cikkajánló kép forrása: www.kvarcolatok.freeblog.hu
