Megmutatja a zordabb arcát is a tél a következő napokban

Egy markáns hidegfront mögött folyamatosan áramlik az egyre hidegebb levegő a Kárpát-medence térségébe a következő napokban. A hideg légtömeg nyugalomba jutását egyre keményebb fagyok is kísérik majd.

Pénteken egy markáns, gyors mozgású hidegfront vonul át a Kárpát-medencén, mögötte északias pályán egymás után érik el a sarkvidéki eredetű, változó nedvességtartalmú, egyre hidegebb légtömegek térségünket. A vázolt időjárási helyzetet szombaton és vasárnap a felhős és a derültebb időszakok gyors változása, elszórt hózáporok kialakulása, és a gyakran viharossá fokozódó szél jellemzi majd. A feltámadó metsző szél több fokkal csökkenti a hőérzetet, ezért a ténylegesnél is jóval hidegebbnek érezzük majd a levegőt.

A hideg légtömeg ugyan lassan kerül nyugalomba, ezzel együtt a hőmérséklet napról napra fokozatosan csökken, és mivel hétfőn hajnalban már jellemzően csak a mérsékelt fokozatot éri el a szél erőssége, emellett az ország jelentős részén az ég is derült lesz, így a kisugárzás következtében igen mélyre süllyedhet a hőmérők higanyszála; ekkor jelentős területen alakulhat -10 fok körül, sőt helyenként ez alatt is a minimum. A zord hideg a jövő hét közepéig még nagy bizonyossággal tartja magát, így kemény hajnali fagyokra és napközben is fagyos időre van kilátás.

A keleti, északkeleti országrészt súroló frontok abba a térségbe kisebb havat is hozhatnak, majd hétfőn, illetve kedden a Dunántúlra is érkezik csapadékzóna, azonban akik vastag hótakaró kialakulását is remélik a hidegebb időszaktól, azoknak egyelőre még várniuk kell. A mostani számítások szerint ugyanis a lehulló friss hó mennyisége valószínűleg nem haladja meg a 2-4 centimétert. A sportolásra alkalmas hó hegyeinkben csak hóágyúk segítségével állitható elő, ugyanakkor állóvizeink jege fokozatosan megvastagszik, és a jövő hét közepétől remény van arra is, hogy kocsolyázni lehessen rajtuk.

Hírek, érdekességek

Hasznos tanácsok az előttünk álló hőségnapokra
Alig telt el egy hét az előző hőhullám vége óta, a hét közepétől ismét beköszönt a kánikula. Csütörtöktől a Kárpát-medencében országszerte eléri a csúcshőmérséklet a 30 fokot. Most megtudhat néhány hasznos tanácsot, információt!
Így születik egy zivatar
A Kárpát-medencét kitöltő, rendkívül forró légtömegben pénteken úgynevezett hőzivatarok alakultak ki. Az alábbi videón a szombathelyi kameránk felvétele látható, ami épp egy zivatar születését örökítette meg.
Hideg októberi napok
Míg szeptemberben több napi melegrekord is megdőlt, addig októberben a hőmérsékleti értékek nagyrészt a sokéves átlag alatt alakultak. Vajon a lehűlés a következő napokban is folytatódik? Cikkünkből megtudhatják!
Vége a frontos napoknak, ez várható a hét végéig
A következő napokban a napsütésé lesz a főszerep, mindössze pénteken kell átmeneti felhősödésre számítani. Kedvezően alakul az élettani helyzet. Reggelente viszont a párás, ködös időben előfordulhatnak panaszok. Ha kíváncsi a jelentkező tünetekre, olvassa el cikkünket!