Megjelentek a tavasz első zivatarai

Pénteken sokfelé 15 fok fölé melegedett a levegő, nem egy helyen a 20 fokot is megközelítette délután a hőmérséklet. A nap zárásaként a nyarat idéző zivatarok is megjelentek.

A héten intenzív melegedés kezdődött térségünkben, és pénteken az Északi-középhegység és az északkeleti tájak kivételével már szinte mindenütt 15 fok fölé melegedett a levegő. Elmondható, hogy országosan melegebb volt az ilyenkor szokásos évszakos átlagnál, délen és a Dunántúlon 10 fokkal is. Mórahalmon, Soltvadkerten és Battonyán 19 foknál is melegebbet mértünk, de Budapest 18. kerületében is több mint 15 fok volt.

Az ICI Interaktív Zrt. hőtérképe pénteken délután fél 4-kor

Az északi tájakat jellemző mérsékeltebb felmelegedésnek a vastagabb felhőzet volt az oka, délen és a Dunántúlon azonban a beáramló meleg levegő mellett az egyre magasabban járó Nap is emelni tudott a hőmérsékleten. Mindemellett nagy volt a relatív páratartalom, szinte "fülledtnek" is érezhettük a levegőt, és a labilis helyzetben először csak egyre magasabbra tornyosultak a gomolyfelhők, végül pedig zivatarok is kialakultak.

Az első villámok a fővárostól kissé délnyugatra jelentek meg, aztán az Alföldön többfelé tapasztalhattunk mennydörgést és villámlást. A zivatarok mellett heves, rövid ideig tartó záporok tették sokfelé változatossá az időjárást. 

A hétvégén is folytatódik ilyenkor szokatlan enyhe idő, de akkor sem lesz zavartalan a napsütés, és ismét van esély záporok, sőt, akár zivatarok kialakulására is. 

Hírek, érdekességek

Újabb trópusi vihar fenyegeti Japánt
Az után, hogy a hét elején egy trópusi vihar haladt el Tokiótól nem messze, szökőárt és heves esőzéseket okozva a térségben, ma egy újabb trópusi ciklon alakult ki a Csendes-óceán nyugati medencéjében.
Nem lesz jó idő a hosszú hétvégén
A dolgos hétköznapok után jól esik az embernek a pihenés. A hosszú hétvégére azonban nem érdemes szabadtéri programot tervezni. Igazi őszi időnk lesz.
Hétvégén megint elromlik az idő
A napos, meleg késő nyári hétköznapok után hétvégén megérkezik az ősz. Szombaton egy hidegfront vet véget a meleg nyári időnek, csapadékosra és hűvösre fordul az idő.
FEZEN őszi napsütésben
Szeptember 10. és 12. között kerül megrendezésre a FEZEN, a Fehérvári Zenei Napok. A fellépők biztos felejthetetlen szórakozást biztosítanak és várhatóan az időjárásra sem lehet panasz a három napos fesztivál idején.