Megérkezett a hidegfront

Az előrejelzéseknek megfelelően már megérkezett a Dunántúlra az a hidegfront, mely véget vet az idei ötödik hőhullámnak.

Viharos széllel, nyomában az eddigieknél több fokkal hidegebb levegővel érte el a nyugati területeket egy markáns hidegfront. A front előtt már kora reggeltől egyre többfelé megerősödött az északnyugati szél, az ICI Interaktív Zrt. Kecskédre kihelyezett szélmérője délután egy órakor 50 km/órás széllökést is mért. A szél nem fog csitulni, sőt, még holnap is erős, olykor viharos lökések kísérhetik.

Az erős légmozgás mellett a hűvösebb levegő is fokozatosan elárasztja a Kárpát-medencét. Jelenleg igen nagy különbség alakult ki az ország keleti és nyugati részének hőmérséklete között: míg a Tiszántúlon -az elmúlt napokhoz hasonlóan- továbbra is rekkenő hőség tombol, addig a front által már elért nyugati tájakon még 20 fokot sem mérnek.

Hőtérképünk a délután negyed 3-as (12:15 UTC-s) állapotot mutatja: miközben Mátészalkán 36,3 fok van, Körmenden már mindössze 18,8. Ez kis híján 20 fokos különbség. 

Tegnap ugyan nem dőlt meg a napi melegrekord, de augusztus végéhez képest szokatlanul magas maximumhőmérsékleti értékek születtek - minden bizonnyal méltó lezárásaként az idei nyár negyedik, 2012-ben pedig már az ötödik hőhullámának.

Közben a front csapadékzónája is kelet felé halad, többfelé lehet számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra is.

Hírek, érdekességek

Szupertájfun lett a Songda
A Fülöp-szigetek mellett elhaladó Songda ciklon szupertájfun lett, elérte a négyes fokozatot. A legnagyobb széllökés meghaladja a 250 km/órát.
Zivatarokat és viharos szélt is okozott a markáns hidegfront
A hidegfront hétfő délután eleinte északnyugaton, majd a főváros térségében okozott záporokat, estétől a Tiszántúlon pedig heves zivatar is előfordult felhőszakadással.
Özönvíz van Dél-Koreában
Az elmúlt két napban heves esők áztatták Dél-Koreát, már több száz milliméter csapadék esett, földcsuszamlások is kialakultak.
Csapadékos lesz a hét időjárása
A hét elejétől egyre inkább ciklonális hatások érvényesülnek majd a Kárpát-medence időjárásának alakításában, így csapadékos periódus ígérkezik.