Medvehagyma-gyűjtés és pálinkafesztivál is lesz a hétvégén

Hétvégére javul az idő, érdemes kihasználni az alkalmat, hogy túrázzunk egyet. Aki a Bakonyba látogat, medvehagymát is szedhet, de országszerte több gasztronómiai program közül lehet választani.

Szombaton és vasárnap kirándulásra megfelelő idő várható, sok napsütéssel, mérsékelten meleg idővel, legfeljebb csak rövid záporok lehetnek. Aki kedvet érez a túrázáshoz, ezt akár egy kis medvehagyma-gyűjtéssel is összekötheti. Bakonybélben ugyanis idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Medvehagyma Napot, amely most az egész hétvégét felöleli. Az érdeklődők mindkét napon különböző hosszúságú és nehézségű túrákon vehetnek részt, és útközben medvehagymát is szedhetnek. Emellett receptismertetőkkel és ételkóstolókkal is várják a vendégeket, így az összegyűjtött hagymából otthon saját kezűleg is elkészíthetik a helyi ételeket.

A kevésbé aktív hétvégére vágyók is számos program közül válogathatnak - ezek közül itt most csak párat említünk. A pálinka kedvelőit például Gyulán várják a várban megrendezésre kerülő XII. Kisüsti Pálinka Fesztiválon, ahol a gyulai kolbász és pálinka mellett népművészeti programokkal és lovagi felvonulással is várják az ellátogatókat.

Az ínyenceket ezzel egy időben Bábolnán Sonkafesztivállal várják, ahol a sonkaverseny mellett lehetőség nyílik az íjászat kipróbálására, de lesz lovagavatás és tombola is. A jó hangulatról számos zenekar és együttes gondoskodik.

Hírek, érdekességek

Közeledik a Víz Világnapja
1994 óta ünnepeljük a Víz Világnapját, melyre minden év március 22-én kerül sor.
Egymást váltják a trópusi ciklonok Ausztrália közelében
A Csendes-óceán déli medencéjében egymást érik a trópusi ciklonok. Jelenleg három aktív rendszer figyelhető meg.
A hét első felében egyre nagyobb területre szivárgott be a fagyos levegő a közép-európai térségbe. Bár nálunk is a tél az úr, az északkeleten megült hideg légtömeget a Kárpátok részben feltartóztatja.
Ismét hóvihar tombolt az USA északi részén
Hétfőn ismét hóvihar bénította meg az Egyesült Államok északi részét, ezrek maradtak áram nélkül.