Markáns hidegfront hoz fordulatot

Noha már bő egy hónapja tart az ősz, eddig jobbára enyhe időben volt részünk. Vasárnap azonban egy erőteljes hidegfront érkezik, amely mögött tartósan az évszakos átlagnál hidegebb idő köszönt be.

Vasárnap reggelre a közeledő hidegfront hatására északnyugat
felől erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet, az északi határszélen pedig néhol
már kisebb eső, zápor sem kizárt. Délelőtt tovább vastagszik a felhőzet,
délután pedig egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra.  A viszonylag nagy légköri instabilitás miatt
heves zivatarok is kísérhetik a frontot felhőszakadással, szélrohamokkal.

Napközben a szél általában még délnyugati, nyugati lesz,
elsősorban a Dél-Dunántúlon erősödhet meg. Estétől viszont az északnyugatira
forduló szél megerősödik, sőt, egyre többfelé viharossá fokozódik. A legerősebb
lökések a Dunántúlon a 80 km/órát közelíthetik.

A hőmérséklet csúcsértéke általában 18, 23 fok között
alakul, délkeleten lesz a legmelegebb, míg a Kisalföld térségében a
leghűvösebb. Itt a hőmérséklet várhatóan a késő délelőtti, déli órákban tetőzik.
A front mögött aztán rohamosan hűlni kezd a levegő, a hőérzet ugrásszerűen
csökken.

A front és csapadékzónája az éjszakai órákban elhagyja a Tiszántúlt,
kiderül az ég, így igen hideg lesz a hétfő reggel, bár a szél miatt ekkor még
nem hűl fagypontig a levegő. A következő napokban viszont több alkalommal is
lehetnek fagypont közeli értékek, és a délutánok is meglehetősen hűvösnek
ígérkeznek, többször 15 fok alatti maximumokkal.

Hírek, érdekességek

Rosszabb szén-dioxid elnyelő lett az óceán
Kiderült, hogy az óceán lassabban nyeli el a szén-dioxidot, mint eddig. A jelenség felgyorsíthatja a klímaváltozást.
Gyengül a Bill hurrikán
A szezon első hurrikánja, a Bill trópusi viharrá gyengült. Útját tovább folytatja Nyugat-Európa felé.
A georgiai Műszaki Intézet Kutatói szerint a Mexikói-öbölnél partot érő és a szárazföld belseje felé haladó hurrikánokból lecsapó tornádók egyre gyakoribbá válnak. Az intézet kutatói ezeknek a tornádóknak az előrejelzését tűzték ki célul. Az eredményeket a Geophysical Research Letters 2009. szeptember 3-i számában publikálták.
Ausztrál tél strandidővel
Habár Ausztráliában jelenleg tél van, a kontinens lakói azt gondolhatnák, hogy az északi féltekén élnek, hiszen többfelé 30 fok fölötti hőmérsékletek uralkodnak.