Markáns Dán ciklon rendezte át a kontinens időjárását

Szombaton Dánia felett volt annak a ciklonnak a középpontja, amely a nagy közép-európai csapadéktól kezdve a moszkvai kánikuláért felelős.

Közép-Európában sokfelé volt árvíz, miközben a kontinens északkeleti részén kánikula uralkodott július harmadik teljes hetében. A két időjárási esemény szoros kapcsolatban áll egymással: mindkettő egy markáns ciklonnak köszönhető.

A ciklon még a hét közepén fejlődött ki az Alpok felett, majd a Kárpát-medencén is áthaladva előbb észak, majd északnyugat felé sodródott. Útját jelentősen befolyásolta a Kelet-Európa felett tartózkodó anticiklon.

A ciklon útja során jelentős csapadékot okozott, Németországban, Csehországban és Lengyelországban több folyó is kilépett a medréből. Pénteken Rostockban, a német kikötővárosban több mint 110 mm eső hullott le 24 óra alatt. A ciklon középpontja Dánia fölé húzódott szombaton, és ekkor mélyült ki legjobban a légörvény, azaz központi nyomása (995 hPa) ekkor érte el a legkisebb értéket. A dániai elhelyezkedés újabb nagy csapadékot jelentett a térségben, miközben a ciklon nyugati oldalán, az Északi-tengerben 100 km/órás széllökések korbácsolták fel a vizet.

A ciklon kelet szélén ugyanakkor tartósan meleg légtömegek hatolnak a Kelet-európai-síkságra, így arrafelé kánikula alakult ki.

A ciklon egyik érdekessége, hogy a kontinens középső vidékére elszállított hűvös levegőt északkelet felé tolja. Mivel Finnországban pénteken és szombaton nyári idő honolt, a vasárnapi hidegfont ez esetben pontosan dél felől éri el a térséget a szokásos északias hidegbetörés helyett.

Hírek, érdekességek

Most nem lesz tél március 15-én!
Az idén tavaszi időben tölthetjük a nemzeti ünnepet, a két évvel ezelőtti hóviharnak híre hamva sem lesz! Ugyan nem lesz zavartalan a napsütés, de igazi tavaszi időre számíthatunk.
Így születik egy zivatar
A Kárpát-medencét kitöltő, rendkívül forró légtömegben pénteken úgynevezett hőzivatarok alakultak ki. Az alábbi videón a szombathelyi kameránk felvétele látható, ami épp egy zivatar születését örökítette meg.
Vajon hoznak-e lehűlést a fagyosszentek?
Idén úgy látszik, beigazolódik a májusi népi regula, a hétvégi lehűlés egybeesik a fagyosszentek időszakával.
Havazással köszönt be a tavasz?!
A meteorológiai tavasz első hete még tartogathat némi meglepetést azok számára, akik már eltették a téli holmikat: csütörtök délutántól ugyanis délen és keleten havas eső, sőt, havazás is lehet!