Majd ha piros hó esik!

Biztosan mindannyiunk számára ismerős a mondás: majd, ha piros hó esik! Azonban vigyázzunk, milyen körülmények között élünk vele, mert még előfordulhat, hogy szavunkon fognak minket!

A piros színű hó - ha nem is hóesés formájában - a Föld egyes vidékein nem ismeretlen jelenség. Az Egyesült Államokban dinnye hónak is hívják pirosas színe és görögdinnyére emlékeztető, enyhe illata miatt.

Elsősorban tavasszal és nyáron figyelhető meg az alpesi tájakon vagy magashegységekben, mint például a kaliforniai Sierra Nevada hegységben vagy az Egyesült Államok és Kanada területén keresztül húzódó Sziklás-hegységben . Itt, 3 kilométeres magasság fölött, az év nagy részében fagypont alatt marad a hőmérséklet, így a tél folyamán lehullott hó nem olvad el. Ha pedig rátaposunk a hótakaróra, vagy hógolyókat formázunk belőle, piros színűvé válik.

Az érdekes jelenséget egy egysejtű algafaj, az úgynevezett Chlamydomonas nivalis okozza, amely a zöld algák közé tartozik, és a klorofill mellett egy másodlagos, piros színű pigmenttel is rendelkezik. Ez a piros pigment védi a klorofillt az erős látható és a káros ultraibolya sugaraktól, egyúttal hőt nyel el, ezáltal megolvasztva maga körül a havat, így biztosítva az alga számára a szükséges vízmennyiséget. A legtöbb algafajjal ellentétben, ez a hideget szereti, és fagyos körülmények között növekszik.

Az alga első körben a csupasz talajt borítja be. Télen a leeső hó befedi az algatakarót, amely a zord, téli hónapokban „téli álmot alszik".  Tavasszal aztán a napfénynek és a bőséges tápanyagnak köszönhetően megkezdődik a virágzás, az alga vörös pigmentje révén megolvasztja maga körül a havat, és vízfolyások mentén halad előre a hótakaróban. Az algavirágzás eredményeképpen a piros szín különböző árnyalatai figyelhetők meg a hómezőn, és ez általában vízáramok mentén a legintenzívebb.

A vörös hó jelenségére már Arisztotelész is felfigyelt, a rejtélyt azonban évezredeken keresztül nem sikerült megfejteni. Csak 1818-ban sikerült magyarázatot adni rá: egy Robert Brown nevű botanikus az algáknak tulajdonította a hó pirosas színét.

Egy másik folyamat révén is piros színűvé válhat a hó. Ez elsősorban az Egyesült Államokbeli Colorado-ban figyelhető meg időnként. Az erős szelek által a több száz kilométerre elhelyezkedő sivatagi táj felkapott vörös homokja ugyanis itt, a coloradoi hegyekben ülepedik ki vörös színt kölcsönözve a hótakarónak.

Hírek, érdekességek

Már sok osztrák pálya kinyitott
December elején végre megérkezett a hideg és a csapadékos időjárás az Alpok hegyeibe, az elmúlt napok havazásainak köszönhetően egyre több pálya nyitja meg kapuit a síelők előtt.
Újabb havazás Nyugat-Európában
A Brit-szigeteket újabb csapadékzóna érte el, további több cm friss havat és közlekedési káoszt okozva. A hét végén átmeneti enyhülés kezdődik, kiadós esőkkel.
Erősödő El Nino a Csendes-óceánon
A kutatók szerint az El Nino jelenség tovább erősödött az elmúlt időszakban, és feltehetően egészen tavaszig eltart majd, világszerte befolyásolva az időjárást az elkövetkező hónapokban.
Trópusi ciklon Ausztrália partjainál
Péntek reggel ért partot Ausztrália északi, északnyugati részén a Magda trópusi ciklon. A szélrohamokat és heves esőzéseket okozó viharobjektum szerencsére nem ért el sűrűn lakott területet.