Ma van a Föld napja

A Föld napját 175 országban tartják meg minden év április 22-én. Ilyenkor különböző eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják az emberek figyelmét a természeti környezet megóvására.

Magyarországon 1990 óra ünnepeljük a Föld napját. Ezt a napot 2009-ben az ENSZ Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére a „Földanya Nemzetközi Napjává” is nyilvánította.
Az eseményeket ilyenkor az Earth Day Network (a Föld Napja Hálózat) koordinálja. Ezt a szervezetet egy 1970. április 22-én elindított mozgalom során alapította Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató, aki azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. A Földünk megóvása érdekében indított mozgalomhoz már megindításakor több millióan csatlakoztak, és a korábban (1970-től) március 21-én tartott Föld napja megtartása is átkerült az április 22-i dátumra.

A Föld látképe az Apollo 17 fedélzetéről

Földünk az Apollo 17 fedélzetéről

A mai nap jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”.
Ennek tükrében szerveződnek a hazai események is, ma például sokan tartanak húsmentes napot. Ha félmillióan nem eszünk húst a mai napon, akkor 2 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe egyetlen nap alatt, így sokat tehetünk az éghajlatváltozás megfékezése érdekében.
Rengeteg helyen szerveznek szemétgyűjtést is, ezek a programok főként a hétvégén lesznek megtartva, így még nem késtünk le, ha csatlakozni akarunk.
A szemétszedés mellett rengeteg program, verseny, rendezvény várja az érdeklődőket. A programokról a Föld Napja Alapítvány honlapján lehet informálódni.

Hírek, érdekességek

Tájfun fejlődik a Filippínó-tengeren
A Meari trópusi vihar az ázsiai kontinens menti beltengeren halad át a napokban heves esők kíséretében, ráadásul rövidesen tájfunná erősödhet.
Egyre kevesebb jég az Északkeleti átjárón
Két német kereskedelmi hajó sikeresen átkelt az Északkeleti átjárón. A globális felmelegedés miatt évről évre kevesebb a jég a Jeges-tengerben.
Káoszt okozott a Meari Koreában
A Meari tájfun a hétvégén elérte a Koreai-félszigetet, ahol áradásokat és fennakadásokat okozott, több emberáldozatot is követelt.
Veszélyben a libanoni cédrusok
Libanon jelképét a klímaváltozás fenyegeti. A cédrust fölvették a veszélyeztetett fajok listájára.