Műholdakkal a klímaváltozás nyomon követésére

India két műholdat kíván föld körüli pályára állítani a közeljövőben, hogy segítségükkel az űrből végezzenek méréseket az üvegházgázok emissziójával és a klímaváltozással kapcsolatban.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) elnöke, G. Madhavan Nair elmondása szerint India rövidesen két műholdat kíván poláris pályára állítani, hogy a klímában lejátszódó változásokat az űrből kísérjék figyelemmel.

A tervek szerint az első műholdat jövőre, a másodikat pedig 2011-ben bocsátanák fel. Az első egy, alapvetően légköri kutatásokat végző 50 kilogrammos mikro-műhold, a második pedig egy távérzékelős műhold lesz, amely az üvegházgázok, úgymint a metán és a szén-dioxid kibocsátását figyeli.

A műholdak révén India azon kevés országok csoportjához csatlakozik, amelyek a modern technológia adta fejlett eszközöket vetnek be az üvegházhatású gázok kibocsátása következtében zajló éghajlat változás tanulmányozására. Eddig csak Japán és néhány európai ország bocsátott fel ilyen célzattal műholdakat.

India ezzel a lépéssel is jelezni kívánja elkötelezettségét a környezetvédelem mellett. Az indiai űrhivatal 2008 áprilisában már felbocsátott egy mini műholdat, az IMS-1 nevűt. A 83 kilogrammot nyomó szerkezet két optikai eszközzel rendelkezik: egy multispektrális és egy hiperspektrális kamera segítségével végeznek méréseket a látható (380-750 nanométer) és a közeli infravörös (800-2500 nanométer) tartományban.

Bal oldalon a multispetrális, jobb oldalon a hiperspektrális mérési eljárás.

A két eljárás között a fő különbség egyrészt az úgynevezett spektrális sávok számában van, a multispektrális 10-100, míg a hiperspektrális 100-1000 mérési sávot használ, másrészt az előbbi esetében nem folytonos, míg az utóbbi esetében folytonos a mérési tartomány (ld. ábra).

Hírek, érdekességek

A mozgalmasság jegyében telik a hosszú hétvége
A május 1-el induló hosszú hétvégén igencsak mozgalmas időjárásban lesz részünk. Frontok jönnek-mennek, szeles időre, áprilisra jellemző változékonyságra számíthatunk. A változékonyság sokakat megvisel - cikkünkből kiderül, hogyan érezhetjük jobban magunkat május első napjaiban!
Videó! Intenzíven havazott Dél-Somogyban!
Egy kettősfront okozott havazást február 6-án és 7-én Dél-Magyarországon, rengeteg hó hullott a térségben. Hófúvás is nehezítette a közlekedést, helyenként komoly fennakadások is voltak. Olvasói videónkon a havazás intenzitása jól kivehető.
Viszlát nyár! Viszlát hőhullám!
Szeptember 2-án nyugat felől egy hidegfront érte hazánk területét, amelynek köszönhetően véget ér a 2015-ös év utolsó nyári hőhulláma is. Ez volt az idei nyár sorrendben ötödik hőhulláma.
Újabb hőség - mire figyeljünk?
Az idei nyárra nem lehet panaszuk a nyaralóknak, rövid megszakításokkal szinte végig a kedvükben járt az időjárás. Ráadásként az augusztus is hőhullámmal búcsúzik, mégpedig az idei ötödikkel. A tartós meleg azonban veszélyeket is rejt, ráadásul javában tombol a parlagfűszezon is.