Már látszódik a hideghullám vége

Mindenki az igazi tavaszt várja, de az elkövetkező napokban ehelyett havazást kapunk. A húsvéti hétvégére azonban úgy tűnik, enyhül az idő.

A naptár szerint már három hete tart a meteorológiai tavasz,
és március első felében bőven volt is részünk kellemesen enyhe időben. Március
8-án például a 20, 21 fokot is elérte a hőmérséklet, ami most azonban igencsak
távolinak tűnik. A hónap második felében már inkább az átlagosnál hidegebb idő
volt jellemző, az elmúlt bő egy hétben két komolyabb hidegbetörés is elérte a
Kárpát-medencét. Jó hír azonban, hogy már látszódik a hideghullám vége.

A jövő hét közepéig jóval az évszakos átlag alatt marad a
hőmérséklet, gyakran 10 fokkal lesz hidegebb az ilyenkor megszokottnál,
ráadásul több alkalommal és nagy területen havazhat is. Vasárnap a nyugati és
déli határszélen várható havazás, míg hétfőn, kedden és szerdán sokfelé
ígérkezik tartósabb havazás, de keleten kezdetben havas esőre, esőre lehet
számítani. Amellett, hogy a nap jó időre megint
eltűnik, a komfortérzetet tovább rontja a hét elején gyakran erős északias szél
is.

Noha nem szabad elfelejteni, hogy az idő előrehaladtával az
előrejelzések bizonytalansága jelentősen nő, különösen a mostanihoz hasonló
frontos időszakban, a jelen számítások szerint csütörtök-péntektől fokozatos,
tartósabb enyhülés látszódik. A húsvéti hétvégén a hőmérséklet csúcsértéke már ismét
elérheti, meghaladhatja a 10 fokot, csapadékra azonban ekkor is gyakran van
kilátás. Az április pedig szeszélyességéről ismert.

Hírek, érdekességek

Hurrikán fenyegeti az USA keleti partvidékét
A Sandy névre keresztelt hurrikán napról napra erősödik, és egyre közelebb kerül az USA keleti partjaihoz. Viharos szél, nagy mennyiségű csapadék kísérheti, a lakosságot már figyelmeztették a hatóságok.
Keleten csak délre szűnt meg a köd
Az előrejelzéseknek megfelelően csütörtök hajnalra többfelé képződtek sűrű ködfoltok, melyek keleten helyenként a déli órákig is megmaradtak.
Szerda reggel már országos fagy lehet
Kedden reggel még csak a kevésbé felhős nyugati tájakon mérhettünk kevéssel nulla fok alatti hőmérsékleteket, szerdán azonban az ország nagy részén fagyni fog 2 méteres magasságban is.
Heves zivatarokkal vonult végig a hidegfront
Kedden az országban sokfelé zivatarok alakultak ki, szinte nem is volt olyan tájegység, ahol ne csapott volna le egy-egy heves vihar.