Lehűléssel indul a hét

Vasárnap estefelé hidegfront érkezik. Hatására megerősödik a szél és több fokkal visszaesik a hőmérséklet, számottevő csapadékra azonban nincs kilátás.

Már jó egy hete tart az átlagosnál több fokkal melegebb
tavaszi idő.  Ez idő alatt általában
felhő is alig volt az égen, és a napsütésnek továbbra sincs vége. Noha vasárnap
estefelé egy hidegfront érkezik a Kárpát-medencébe, a hét utolsó napján is csak
kevés felhő törheti meg az ég kékjét, a csúcshőmérséklet pedig továbbra is 20
fok körül alakul. Igaz, a feltámadó északnyugati szélben ezt hűvösebbnek
érezhetjük majd.

A front hétfőn vonul át térségünkön, mögötte tovább erősödik
a szél, és összességében mintegy 6-8 fokkal hidegebb levegő érkezik 1500 méter
magasan. Ezzel a hőmérséklet nagyjából az évszakos átlagnak megfelelően (esetleg
kevéssel alatta) alakul, de az elmúlt napokhoz képest, és a széllel párosulva
hűvösnek érezzük majd a levegőt. A hét első napjaiban a hajnali fagyok is
visszatérhetnek.

A visszaesés azonban csak átmeneti, keddtől ismét erősödik a
felmelegedés, a hét közepén már újból elérhetjük a 20 fokot. Az időnkénti felhősödés
mellett többször ígérkezik szelesnek az idő, számottevő csapadékra azonban
továbbra sincs kilátás.

Hírek, érdekességek

Rekord meleggel tetőzött a vénasszonyok nyara
Ma az ország nagy részén 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, az Alföld déli részén pedig a 25 fokot is meghaladta a csúcsérték. Megdőlt a fővárosi és az országos napi rekord is.
Kiadós esők voltak Spanyolországban
Súlyos áradásokat okozott a hirtelen hullott több havi csapadék Spanyolország déli részén.
Erős lehűlés vet véget a késő nyári melegnek
Szombaton melegrekordok dőltek, többfelé 25 fok fölé melegedett délután a levegő. A következő hétvégén néhol ennél 20 fokkal is hidegebb lehet.
Fotók is készültek a spanyol tornádóról
A heves esőzések okozta áradások mellett a már említett tornádóról, és az okozott károkról is készültek fényképek.