Lehűlés jön a meteorológiai tavasz elején

Pénteken néhol 18 fokig emelkedhet a hőmérséklet, a gyakran megerősödő északnyugati széllel azonban már a lehűlés is megkezdődik.

Március elsejével kezdetét vette a meteorológiai tavasz,
csütörtökön és pénteken pedig igen enyhe időre számíthatunk. Ma általában 8,
14, míg pénteken 10, 18 fok között alakulnak a csúcsértékek. Noha a péntek lesz
a hét legmelegebb napja, az ország nyugati és középső felén, illetve az
északkeleti csücsökben gyakran zavaróan erős lesz az északnyugati szél, így
hidegebbnek fogjuk érezni a levegőt ezekben a térségekben. A legmelegebb
várhatóan az Alpokalján lesz, ahol ráadásul a szél sem lesz zavaró.

A pénteken feltámadó északnyugati légmozgással egyúttal
lehűlés is kezdetét veszi: a magasban a jövő hét közepéig mintegy 12 fokkal
hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A lehűlés a felszín közelében
enyhébb lesz, de már a hétvégén visszaesik pár fokkal a hőmérséklet. Szombaton
és vasárnap 5, 11 fokra melegszik a levegő, emellett szombaton csak kevés, vasárnap
már több felhő lesz az égen. A jövő hét elején tovább hűl az idő, és ekkor a
nedvesebb léghullámokból az eső mellett akár havas eső, hó is hullhat. Noha pénteken
országszerte fagypont fölött alakulnak a minimumok, a hajnali fagyok nem
szűnnek meg.

Hírek, érdekességek

"Jégkatasztrófa" a tél első napján
Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak. Az ország északi felén ónos esővel, rendkívüli időjárással kezdődött a meteorológiai tél. A Budai-hegységben, a Pilisben és a Mátrában kritikussá vált a helyzet, megbénult a közlekedés.
Zivatarok augusztus elején is
Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.
Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!
Tavasz ilyenkor, novemberben?!
Ugyan csak képletesen, de a címben feltett kérdésre a válasz: igen! November elején ugyanis az átlagosnál több – 5-én, szerdán akár 10! – fokkal enyhébb idő várható hazánkban, és a hét második felében fölénk húzódó frontzóna sem hoz jelentős lehűlést. Ez a szokatlan idő természetesen szervezetünkre is hatással van, a következő napokban elsősorban fáradékonyságra és fejfájásra panaszkodhatunk. Cikkünkből az is kiderül, hogyan enyhíthetjük ezeket a hatásokat.