A hurrikánok pusztító erejének kifejezésére a Saffir-Simpson féle ötfokozatú skála terjedt el, amelyet még 1969-ben fejlesztett ki Herbert Saffir és Bob Simpson. Ez a hurrikánskála lényegében pusztán a maximális felszíni szélsebesség alapján kategorizálja a trópusi képződményeket, valójában azonban a hurrikánok legpusztítóbb velejárója a vihar okozta tengerszint-emelkedés és a hullámzás. Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ 1900-ig visszamenő adatbázisa szerint hurrikánok idején a legtöbb ember emiatt veszti életét, többen, mint a megáradt folyók, patakok, az orkánszelek és a tornádók miatt.
A hurrikánban rendkívül alacsony légnyomás uralkodik, így alatta a vízfelszín környezetéhez képest megemelkedik. Ezt fokozzák a benne fújó orkánszelek is, hiszen ezek tovább emelik a vihar körül a vízfelszínt (lényegében egy vízkupola jön létre), és ezt a többlet vizet tolja maga előtt a hurrikán a szárazföld felé. A partot érést követően a kupola tetején hatalmas hullámok képződhetnek, amelyek óriási pusztításra képesek a part menti területeken.
A Charley hurrikán 2004-es floridai, a Katrina 2005-ös New Orleans-i és az Ike 2008-as galvestoni pusztítása egyértelműen megmutatta a kutatók számára, hogy a csupán a szelet figyelembe vevő Saffir-Simpson skála nem tudja megfelelően előrejelezni a trópusi ciklonokban rejlő romboló potenciált.
New Orleans a Katrina hurrikán után 2005 augusztus végén.
Éppen ezért amerikai kutatók már évekkel ezelőtt elkezdtek dolgozni egy másfajta kategorizálási módon (Integrált Kinetikus Energia, IKE modell), amelynek lényege, hogy külön kezeli a szélerősséget és a tengerszint-emelkedést, és lényegében azt vizsgálja, hogy mennyi vizet képes megmozgatni a vihar. Így például, míg az Ike maximális szeleit tekintve egy kettes erősségű hurrikánnak felelt meg, mikor partot ért Galvestonban, az általa okozott tengerszint-emelkedés és hullámzás egy négyes erősségűével ért fel. Hasonlóképp, a Katrina hármas fokozatú hurrikánná gyengült a partot érés előtt, a vízszintemelkedés azonban ötösnek felelt meg.
Az IKE során figyelembe veszik a vihar kiterjedését és szélmezejét, azaz, hogy a szemből kiindulva mekkora területre terjed ki a legalább trópusi viharnak megfelelő szélerősség (62 km/óra). Emellett nézik a szél által az óceán felszínére kifejtett nyomást, ami a hullámzásért és a vízszintemelkedésért felel.
Az IKE a Saffir-Simpson skálával ellentétben egy folyamatos skála, amely 0-tól 5,99-ig terjed. Így egy hurrikán szeleit tekintve lehet 3,4-es, míg a vízszintemelkedés és hullámzás alapján elérheti a 4,5-ös erősséget.
Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ egyelőre nem alkalmazza az IKE-féle osztályozást, ehelyett egy másik modell (SLOSH: Sea, Lake and Overland Surges from Hurricanes) segítségével határozzák meg a várható tengerszint-emelkedést, és ezzel egészítik ki a Saffir-Simpson féle kategorizálást.
