Lecsófesztivál és parasztolimpia a hétvégén

Szeptember első hétvégéjén két városban is fesztivállal hódolnak népszerű ételünk, a lecsó előtt, és akár parasztolimpián is megmérettethetjük magunkat.

A magyar konyha egyik hagyományos és legismertebb fogása a lecsó. A paradicsomos-paprikás alapú eledel a nyári hónapok klasszikus étele, így nem véletlen, hogy ebben az időszakban sorra rendezik hazánkban a lecsófesztiválokat. Szeptember első hétvégéjén is ellátogathatunk ilyen gasztronómiai rendezvényekre.

A főváros közeli Gyömrőn szeptember 3-án kerül megrendezésre a II. Lecsófőző és Hagyományőrző Fesztivál. A lecsófőző verseny mellett számos táncos és színházi előadással szórakoztatják a nagyérdeműt, de lesz többek közt íjász, solymász és vadász bemutató, kirakodó vásár és lovaskocsikázás is, a nap végén pedig utcabálon vehetnek részt a kilátogatók. A gasztronómia szerelmeseit bor- és pálinka különlegességekkel, helyben sütött hagyományos magyar ételekkel várják, de megkóstolhatnak különleges sajtokat, lekvárokat, mézeket is.

A fesztiválon második alkalommal kerül megrendezésre a vicces falusi szokásokra, hagyományokra épülő Parasztolimpia. A versenyre 5 fős csapatokat várnak (előzetes nevezéssel), amelyek például farönk hasogatásban, kukoricamorzsolásban, gumicsizsma hajításban, létrafutásban vagy épp csirkefogásban mérhetik össze tudásukat. A győztes csapat elnyeri az óriás vándorkupát és a 2011. Legnagyobb Parasztjai címet. Aki nem kíván aktívan részt venni a versenyszámokban, az nézőként élvezheti a programokat egy igazán kellemes, tóparti környezetben.

Aki inkább az alföldi vidéket részesíti előnyben, az szeptember 2-3. között a Szentesi Lecsófesztiválra látogathat el. Itt is számos könnyű zenei koncerttel, táncbemutatókkal, gyermekprogramokkal várják a közönséget, lesz szalonnasütés és lecsófőzés, és lehetőség nyílik kóstolásra is. A rendezvényt tűzijáték zárja.

És akkor pár szót a várható időjárásról. Pénteken borongós idő ígérkezik, és ekkor többször záporok, zivatarok zavarhatják meg a szabadtéri programokat, szombaton azonban az ország döntő részén már száraz, napos időre van kilátás. A hőmérséklet a kellemes 24, 30 fok között alakul.

Hírek, érdekességek

Légköri fogaskerekek tartósítják a száraz időt
A nagytérségű légköri nyomási képződmények viszonylagos stabilitása okozza a hosszan tartó száraz, napos, az átlagosnál melegebb időjárást. Számottevő csapadék még legalább egy hétig nem lesz.
Áprilisi idő lesz a nemzeti ünnepen
A szabadságharc ünnepén jobbára az átlagosnál több fokkal melegebb, napos tavaszi idő várható. A hosszú hétvégén tovább erősödik a nappali felmelegedés, hétvégén akár rekord közeli meleg is lehet.
Már megint havazott Moszkvában - messze a tavasz
Pénteken (március 23.) ismét havazott Moszkvában, a hóréteg vastagsága a parkokban, kertekben továbbra is meghaladja a negyven centit. A következő napokban sem jön meg a tavasz.
Egy napon volt tél és nyár a kontinensen
Szerdán és csütörtökön Spanyolország egyes részein közel 30 fok meleg volt, míg Moszkva külterületét még mindig negyven centis hó borította.