Klímaváltozás pro és kontra 4.

Az emberi eredetű klímaváltozást tagadók újabb érve szerint a számítógépes modellek megbízhatatlanok, és a légkör nem úgy viselkedik, ahogy a modellek várják. Valóban így van?

4. Nem megbízhatóak a számítógépes modellek

Szkeptikusok:

Az éghajlat és jövőbeli változásainak alakulását a számítógépes modellekre alapozzák, ám ezek a fejlődések ellenére sem tudják az összes releváns folyamatot számba venni (pl. a felhőzet, az aeroszolok, a vegetáció hatását, a vízgőz eloszlását, a meleg tengervíz hatását az úszó jégtáblákra). Ha pedig a bemenő adatok hibásak, a végeredmény sem lehet jó.

Klímaváltozás pártiak:

A klímamodellek sosem lesznek tökéletesek, és sosem fogják tudni 100 százalékosan előrejelezni a jövőt. Az utóbbi évtizedekben azonban gyorsan fejlődtek (kutatás-fejlesztés, megfigyelés és verifikáció segítségével - a klímamodellek esetében a beválást a múltra vonatkozóan végzik, ha pedig a múltat jó adják vissza, feltétezhetjük, hogy a jövőre is elfogadható eredményeket adnak). Már sokkal több fizikai, kémiai és biológiai folyamatot képesek lemodellezni, és jobb térbeli felbontással dolgoznak - de elsősorban trendeket jeleznek előre, nem konkrét értékeket (az az időjárás-előrejelző modellek feladata). Az IPCC 2007-es jelentése pl. olyan részletes regionális klíma projekciókat tartalmazott, amire a 6 évvel korábbi jelentésében még nem volt lehetőség.


A megfigyelt (fekete) globális átlaghőmérséklet változása és a HadGEM1 GCM klímamodell által előrejelzett tendenciák. A zöld esetében csak a természetes hatásokat vették figyelembe, a kéknél csak emberi hatások vannak, míg a pirosnak mind a természetes, mind az antropogén hatások szerepet játszanak. A szürke sáv a bizonytalanság mértékét jelzi. A viszonyítási alap a 1870-2010 közötti időszak átlaghőmérséklete.
(plantsciences.ucdavis.edu; Bloom (2010) Global Climate Change: Convergence of Disciplines, Sinauer Assoc.)

5. A légkör nem úgy viselkedik, ahogy a modellek várják

Szkeptikusok:

A modellek szerint a légkör alsóbb rétegeinek, a troposzférának jobban kellene melegednie, mint a felszínnek. A mérések azonban ennek ellenkezőjét mutatják. Tehát, vagy a modellek tévednek, vagy a mérésekben van a hiba, vagy hiányosak tudományos ismereteink.

Klímaváltozás pártiak:

A műholdas adatok kiértékelése nem mindig volt egyértelmű, de nem mondanak ellent a modell-előrejelzéseknek. Két független analízis is egyöntetű melegedést mutat: az egyik szerint a felszínnél jobban melegszik a troposzféra, de a másik szerint is csak kicsivel marad el a felszíni mértéktől. A rádiószondás mérésekből is az mutatható ki, hogy a globális és a tropikus troposzféra melegedési mértéke kissé meghaladja a felszínét (IPCC, 2007).


A becsült globális átlaghőmérséklet változása (Celsius-fok/évtized) 1979-2005 között a felszínen és a műholdas adatok szerint a légkör alsó 10 km-es rétegében. A szürke területeken nem áll rendelkezésre megfelelő adat. A troposzférában egységesebb melegedés tapasztalható, mint a felszínen. (az IPCC 2007-es jelentése alapján)

Cikk-sorozatunk korábbi részei itt olvashatók:

Klímaváltozás pro és kontra 1.
Klímaváltozás pro és kontra 2.
Klímaváltozás pro és kontra 3.

Hírek, érdekességek

Szabadba csábít az idő jövő héten
Kedvez az idő a szabadtéri programokhoz az előttünk álló héten, és szerencsére csak három napot kell munkával tölteni, így a héten sok időnk lesz a szabadidős tevékenységekhez.
Szigetállamok jelentősebb kibocsátás-csökkentésért harcolnak
Egy, a szigetállamokat tömörítő szervezet, a világ leggazdagabb államait a klímacsúcson vállaltaknál is komolyabb lépésekre sarkallná.
Rögtön 3 viharral indít az atlanti hurrikánszezon
Az idei atlanti hurrikánszezon első 2 és fél hónapja szokatlanul csendesen zajlott, ám a hétvégén rögtön 3 vihar is kialakult.
Szikrázó napsütés augusztus 20-án
Augusztus 20-án országszerte rengeteg szabadtéri program közül választhatunk. Szerencsére idén az időjárás is tökéletes lesz a szabadidős tevékenységekhez. Hétvégén azonban elromlik az idő.