Kevéssel haladta meg a minimum rekordot az arktikus jégtakaró

Az északi sarki jégtakaró elérte idei minimumát, és csak kevésen múlott, hogy nem rekord kicsire zsugorodott.

Mint ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, idén rendkívüli mértékben elvékonyodott és visszahúzódott az északi sarki jégtakaró, és a kutatók úgy vélték, hogy akár rekord kicsire is zsugorodhat. Noha egyes kutatócsoportok szerint ez be is következett, az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adat Központ (NSIDC) a második helyre sorolta az idei évet.

Az NSIDC jelentése szerint úgy tűnik, hogy az arktikus jégtakaró 2011-ben szeptember 9-én érte el éves minimumát, amikor is (előzetes becslések szerint) 4,33 millió négyzetkilométerre zsugorodott. Ez az érték közel 40 százalékkal múlja alul az 1979-2000 közötti átlagot (6,71 millió négyzetkilométer), és a műholdas mérések 1979-es kezdete óta a második legkisebb összefüggő jégtakaróról van szó. Úgy vélik, most már hízásnak indul a jégmező, noha a szélmezőben bekövetkező fordulás, egy késő őszi felmelegedés még mindig előidézhet további csökkenést.


Az északi sarki jég kiterjedése 2011. szeptember 9-én. A narancs vonal az 1979-2000 közötti, ugyanerre a napra vonatkozó átlagot jelöli. (NSIDC)

A 2011-es kiterjedés csupán mintegy 160 ezer négyzetkilométerrel (kevesebb, mint 4 %-kal) haladja meg a 2007-es abszolút minimumot (4,17 millió négyzetkilométer) - de az előzetesen becsült érték plusz/mínusz 50 ezer négyzetkilométeres hibát rejthet.

2007-ben a csökkenést az időjárási feltételek ennek kedvező alakulása eredményezte (gyakran tiszta égbolt, kedvező széljárás, magas hőmérsékletek), míg idén a nagytérségű áramlási viszonyok sokkal inkább a megszokotthoz közelítettek, ám folyamatos melegedés jellemezte az Arktiszt.

Hírek, érdekességek

A Bakony magasabb, mint a Mátra?!
Érdekes jelenség a Kárpát-medencét napok óta megülő hideg légpárna: néha előfordul, hogy adott időben egy alacsonyabb hegycsúcs kilátszik belőle, egy magasabb pedig nem. Így volt ez ma is.
A felhők felett mindig kék az ég…
Látványos videó az ICI Interaktív Meteorológia galyatetői webkamerájának képeiből: a sűrű, tejfehér felhőtakaró felett szikrázó napsütés volt pénteken.
Egy nap a felhők felett
Télen gyakran keletkezik sűrű, tejfehér köd az Alpok lábainál, ami fantasztikus látványt nyújthat egy kiemelkedő hegycsúcsról nézve. Egy német webkamera a mai napon pont egy ilyen helyzetet örökített meg.
Száguldó hózáporok
Az ICI Interaktív Meteorológia budapesti és nagy-hideg-hegyi webkamerájának látványos videója és egy érdekes műholdkép-animáció a szombaton elvonuló hózáporokról.