Kellemes idő lesz a hosszú hétvégén

A pünkösdi hétvégén sok lesz a napsütés, kellemes idő köszönt ránk.

A pénteki borongós, csapadékos időjárás után szombat hajnalban még futó záporok előfordulhatnak, majd délelőtt gyors ütemben szárazabb levegő érkezik, kiderül az ég, és országszerte többórás napsütés fogja melegíteni a levegőt. A szél időnként megélénkül, főképp a dunántúli régióban. A hőmérséklet csúcsértéke 21, 25 fok között alakul.

Vasárnap is hasonló időben lesz részünk, napközben szinte zavartalan lesz a napsütés, tovább melegszik a levegő, csak az északnyugati régióban válhat zavaróvá a megerősödő légmozgás. A hőmérsékletek északnyugaton 25, délkeleten azonban már akár 30 fok körül is tetőzhetnek.

Vasárnap estére érkezik délnyugat felől egy csapadékzóna, de szerencsére a záporok, zivatarok a jelenlegi számítások szerint még az éjjel átvonulnak fölöttünk, hétfőn is jobbára napos, száraz időben lesz részünk.

Kellemes, kora nyárias napok állnak tehát előttünk, egy veszélyt azonban rejteget ez az időjárás: a derült, tiszta időben nagyon erős lesz az UV sugárzás. Az égető, káros napsugarakat kevésbé fogjuk érzékelni a légmozgásnak köszönhetően, így fontos fokozottan odafigyelnünk bőrünk védelmére: érdemes világos ruhadarabokat felvennünk, óvni a szemünket, fejbőrünket is a káros sugaraktól, viseljünk széles karimájú szalmakalapot és UV-szűrős napszemüveget. A kilógó bőrfelületet védjük minimum 30-as faktorszámú napkrémmel, de érzékeny bőrűek és gyerekek esetében ez lehet több is.

Jó hír viszont, hogy országszerte tiszta lesz a levegő, a légszennyező anyagok mennyisége jóval az egészségügyi határérték alatt fog maradni. Az allergiások viszont enyhébb panaszok megjelenésére számíthatnak, a pollenszórás a napos, száraz időben növekedni fog. Az eperfa, a fenyőfélék és a tölgy mellett már a pázsitfűfélék virágporára allergiásak is tapasztalhatnak tüneteket. A nyárfa szálló, vattaszerű termése nem allergén, legfeljebb ha beszippantjuk, akkor okozhat némi kellemetlenséget.

A kirándulásokhoz jó, ha van nálunk kullancs- és szúnyogriasztó is, a jó időnek köszönhetően növekszik a vérszívók aktivitása is.

Az erdei utakon az elmúlt napok csapadékának köszönhetően sáros útszakaszokkal találkozhatunk, viseljünk megfelelő lábbelit.

Hírek, érdekességek

"Jégkatasztrófa" a tél első napján
Friss! December 3., szerda reggel: A hétfőihez hasonló, életveszélyes közlekedési helyzetet okozó ónos eső kedden már nem volt, és a mai napon sem várható. Pest megyében és az Északi-középhegységben azonban még most is többfelé járhatatlanok az utak. Az ország északi felén ónos esővel, rendkívüli időjárással kezdődött a meteorológiai tél. A Budai-hegységben, a Pilisben és a Mátrában kritikussá vált a helyzet, megbénult a közlekedés.
Zivatarok augusztus elején is
Augusztus első hétvégéje meglehetősen változékony időt hozott. A szombati fővárosi felhőszakadás utána vasárnap délután először a Balaton környékén észleltünk vonalba rendeződött zivatarokat, később a Mátrában fejlődtek intenzív csapadékot adó gomolyfelhők, amiket meg is örökített egyik kameránk. A következő hét elején sem nyugodott meg a légkör: hétfőre virradó éjszaka egy zivataros csapadéktömb okozott sokfelé jelentős csapadékot a középső országrészben.
Három kettősfront hat nap alatt
November 13-tól kezdve 6 nap alatt három kettősfront is érkezik, ráadásul egyre nagyobb csapadékot okoznak. A jelenlegi előrejelzések szerint november 18-án országos eső várható. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet a kettősfrontokról, valamint azok élettani hatásairól!
Rendkívül csapadékos volt a július
Az idei július az átlagosnál jóval csapadékosabb volt. Az ICI Interaktív Meteorológia mérései szerint országos területi átlagban közel kétszer, helyenként pedig több mint háromszor annyi eső esett, mint amennyi ilyenkor szokott.