Kelet felé távozott a hidegfront

Az éjszaka második felében kelet felé távozott a hidegfront, és északnyugat felől megkezdődött a felhőzet felszakadozása. Szerdán folyamatos hidegáramlás várható.

A mai hidegfrontról szóló képeiket, videóikat küldjék el az idojaras@icicom.hu címre, vagy töltsék fel galériába. A legjobbakat cikkekben is megjelenítjük.

Kelet felé távozott a front

Az éjszaka második felében a front a keleti országrészben lesz aktív, majd hajnaltájban északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet.

Estefelé többfelé fordult elő záporeső az ország területén, főleg a főváros térségében és északkeleten voltak láthatók konvektív csapadékjelek, melyekből szórványosan hullott záporeső, az Észak-Alföldön helyi zivatarok is átvonultak. Ugyanakkor a délnyugati határszél mentén intenzív csapadékzóna fejlődött ki, ahol egy-egy beágyazott zivatar is kialakult. Ott a radarvisszhangok alapján kiadós mennyiségű esőre lehet következtetni.

A hidegfront előtti első csapadékzóna délutánra hagyta el az országot, ekkor a front vonala nagyjából a Duna környékén járt, és az elszórt záporok mellett a Dunántúlon már gyakran fújt erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északnyugati szél.


A Békéscsaba környéki csapadéksáv fél három körül (idojaras.hu kamera)

Délelőtt a hidegfront hatására Ausztria keleti részén és a Kisalföld szlovák oldalán is sokfelé fordult elő zápor, zivatar.


Haragos égbolt a szlovák Velky Mederben (Nagymegyer) Július Zsemlye felvételén

A front előtti instabil légkörben az első záporok, zivatarok reggel jelentek meg az északnyugati határvidéken, később pedig már a Dunántúl közepén is előfordult heves zápor, zivatar. Fertőszentmiklóson viharos erejű széllökés is előfordult.

 
Az első zivatar halad el Fertőszentmiklós térségében negyed tíz körül(idojaras.hu webkamera)

Kontinensünk középső részét egy hosszan elnyúló frontzóna szeli át, ami Skandináviától egészen az Alpokig nyúlik. Ennek a hullámzó frontrendszernek a hidegfronti szakasza halad át ma délután és este az országon.

A front mögött mintegy 10 fokkal hidegebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így szerdán már csak 9, 14 fok között tetőzik a hőmérséklet. A szél a nyugati országrészben és a főváros térségében még erős marad, viharos lökések is lehetnek.

Az április igen szeszélyes időt hozott eddig, az elmúlt egy hétben ez már a harmadik hidegfront, ami áthalad hazánk felett. A legutóbbi csütörtök este érkezett, amely mögött szintén 10 fokkal esett vissza a hőmérséklet és 100 km/órás szelek is előfordultak.

Hírek, érdekességek

Nyakunkon az ősz
Elsején már megkezdődik a meteorológiai értelemben vett ősz, a szüreti évszak egyelőre azonban barátságos arcát mutatja.
Markáns hidegfront vonult át az országon
A hidegfront eleinte többfelé okoz esőt, záporesőt, helyenként zivatart, majd hajnaltájban északnyugat felől lassan szűnik a csapadék.
Felhőszakadás is volt csütörtök este
Csütörtök délután egyszerre több helyen jelentek meg zivatarok az országban. Este helyenként felhőszakadás is előfordult, és átmenetileg viharossá fokozódott a szél.
Özönvíz és káosz van Thaiföldön
Thaiföld déli részén egy hete szinte folyamatosan esik az eső. Az ítéletidő súlyos áradásokat, sárlavinákat okozott, már legalább tizenöten életüket vesztették.