Közeledik a Víz Világnapja

1994 óta ünnepeljük a Víz Világnapját, melyre minden év március 22-én kerül sor.

Az ENSZ 47. Közgyűlése nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjának, így 1994 óta, immár 17. alkalommal emlékezünk meg életadó természeti kincsünkről. A kezdeményezést támogató országok ezzel is szeretnék felhívni a világ figyelmét, hogy a Föld édesvízkészletei végesek, tisztaságának és kiaknázhatóságának megóvása mindannyiunk felelőssége.

Bár bolygónk felszínének kétharmadát víz borítja, ennek csupán 2,5 százaléka édesvíz. Az álladó jég és hó formájába zárt (döntő) részt leszámítva, az édesvíz legnagyobb része a felszín alatt található, ezért különösen fontos a különböző réteg- és karsztvizek minőségének megóvása. A Föld teljes iható felszín alatti vízkészlete mintegy 10 millió köbmétert tesz ki, ami évszázadok, évezredek alatt halmozódott fel, és csupán egy töredéke újul meg a csapadék-utánpótlás révén. Magyarország ivóvízellátásának több mint 95 százaléka alapul ezeken a vízforrásokon.

Napjainkban több mint 1 milliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez, de becslések szerint néhány évtizeden belül már a földlakók kétharmadát érintheti ez a probléma. Elsősorban a fejlődő afrikai és ázsiai államokat sújtja a vízhiány. Évente mintegy 3,5 millióan halnak meg azért, mert egyáltalán nem, vagy rossz minőségű ivóvízhez jutnak.

Az emberiség számtalan módon szennyezi a természetes vizeket. Gondoljunk csak az ipari és mezőgazdásági tevékenységekre (tisztítatlan ipari szennyvíz, vegyszerek, műtrágyák), vagy szűkebb környezetben a háztartásokban naponta keletkező szennyvízre (mosószerek, kozmetikumok, savak és lúgok használata, WC-öblítés, mosogatás).

A Víz Világnapjának idei kiemelt témája a „Víz a városokért". Március 22-e külön alkalmat teremt, hogy elgondolkodjunk egyéni felelősségünkön a vizek megóvása terén, illetve, hogy a jövőben víz-tudatosabbá, kevésbé pazarlóvá váljon magatartásunk.

Hírek, érdekességek

Keleten csak délre szűnt meg a köd
Az előrejelzéseknek megfelelően csütörtök hajnalra többfelé képződtek sűrű ködfoltok, melyek keleten helyenként a déli órákig is megmaradtak.
Nem marad tartósan a sarkvidéki levegő
Szerdáig árasztja el a Kárpát-medencét a poláris eredetű légtömeg, kedd és szerda hajnalban többfelé fagyhat. A hosszú hétvégére viszont enyhülni látszik az idő.
Heves zivatarokkal vonult végig a hidegfront
Kedden az országban sokfelé zivatarok alakultak ki, szinte nem is volt olyan tájegység, ahol ne csapott volna le egy-egy heves vihar.
Zúdul a hideg levegő
A hidegfront mögött erős széllel érkezik a hideg levegő, a front előtt pedig zivatarok pattantak ki. Reggelig a Dunántúlon már havas eső, esetleg hó is hullhat, Közép-Európa több pontjáról jelentettek már havazást.