Közel 40 ezer hektárra nőtt a belvízi elöntés

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a belvízzel veszélyeztetett területek nagysága, ami elsősorban az Alföldet érinti. Országosan már közel 40 ezer hektár a belvízi elöntés nagysága.

Az elmúlt egy hétben a többszöri csapadékhullámokból nagy mennyiségű eső, illetve hó hullott, a síkvidékeken is többfelé elérve a fél-egyhavi mennyiséget, a hó zöme pedig már elolvadt. A talaj felső 1 méteres rétege az ország nagy részén telített, vagy közel telített, így a kiadós csapadék hatására jelentősen megemelkedett a belvízzel veszélyeztetett területek nagysága. Ez elsősorban az Alföldet érinti, ahol nagy területen van első, illetve másodfokú készültség. Az Alföld mellett azonban kisebb körzetekben a Dunántúlon is készültség van érvényben (pl. Kis-Balaton, Fertő-Hanság). A belvízi elöntés nagysága országosan ugrásszerűen növekedett, jelenleg 39 700 hektárt érint, amiből 18 300 hektár vetés-szántó.

Csütörtökre virradóan kiterjedt csapadéksáv érte el az országot, amiből éjfélig többfelé hullhat 5-10 mm-t meghaladó eső. Pénteken a keleti országrészben lehet további csapadékra számítani havazás formájában, ami azonban legfeljebb északkeleten maradhat meg. A következő egy hétben is többször várható kiadós csapadék többnyire havazás formájában.

forrás: vizugy.hu

A kép csak illusztráció!

Hírek, érdekességek

Nagy zivatarok voltak a front előtt csütörtökön
A hidegfront előtti labilis levegőben heves zivatarok alakultak ki a Dunántúlon, majd a középső és a keleti országrészben is.
Markáns Dán ciklon rendezte át a kontinens időjárását
Szombaton Dánia felett volt annak a ciklonnak a középpontja, amely a nagy közép-európai csapadéktól kezdve a moszkvai kánikuláért felelős.
Fákat csavartak ki, áradásokat okoztak a keddi és szerdai európai viharok
Franciaországban, Svájcban és Németországban többfelé törtek ki heves viharok kedden és szerdán.
Jelentős csapadék hullott a Dunántúlon
Szerda éjjel egy frontzóna érte el a Kárpát-medence térségének nyugati felét, melyből a Dunántúlon jelentős csapadék hullott.