Kánikulai melegben rendezik meg a Budapest Félmaratont

A futók szerelmesei idén igazi nyári időben állhatnak rajthoz a fővárosban megrendezett nemzetközi futóversenyen.

Vasárnap kerül megrendezésre a 26. Budapest Nike Nemzetközi Félmaraton, amelyen a résztvevők egyénileg vagy párban, de akár hármas váltóban is teljesíthetik a 21,1 km-es távot. A versenyzők a Városligetből indulnak 10 órakor, majd végighaladnak az Andrássy úton, a Lánchídon, a Budai alsó rakparton, a Szabadság-hídon, a Pesti alsó és az Újpesti rakparton, végül a Nyugati teret érintve érkeznek vissza a városligeti Kós Károly sétányra.

A verseny ideje alatt ragyogó napsütésre lehet számítani, alig lesz felhő az égen. A rajt idején a hőmérséklet még 26 fok körül alakul, de a délelőtt folyamán gyorsan emelkedik - a napi csúcshőmérséklet 30 fok körül várható a kora délutáni órákban. (A tavalyi rendezvény alatt hűvös őszi idő uralkodott, a maximum alig haladta meg a 17 fokot a fővárosban., noha 11-12 órát sütött a nap).

A meleg plusz nehézséget jelenthet a versenyzők számára, főleg, hogy zömmel aszfalt felületen zajlik a verseny, ami a levegőnél jobban felforrósodik és ontja magából a hőt. Nagy ásványi anyag és vízveszteségre kell számítani, de a szervezők több állomáson is biztosítanak frissítőket (a frissítő pontokon az izotóniás italokon kívül banán és szőlőcukor is a versenyzők rendelkezésére áll). A délies szél a verseny ideje alatt meg-megélénkül, de komolyabb nehézséget nem okoz.

Aki nem vállalkozik a félmaratoni távra, az a 3,4 km-es Ligetkör versenyen mérheti le tudását. Ennek rajta az Olof Palme sétányról 13 óra 15 perckor indul. Az itt rajthoz állóknak azonban már kánikulával kell megküzdeniük.

Hírek, érdekességek

A Sziget harmadik napja a The Prodigyvel és felhősebb idővel
Ma délelőtt még túlnyomóan felhős lesz az ég az ország felett, és a főváros térségében is számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra. Az esti koncertekre viszont már javul az idő, csapadék már nem várható.
Szabadba csábít az idő jövő héten
Kedvez az idő a szabadtéri programokhoz az előttünk álló héten, és szerencsére csak három napot kell munkával tölteni, így a héten sok időnk lesz a szabadidős tevékenységekhez.
Szigetállamok jelentősebb kibocsátás-csökkentésért harcolnak
Egy, a szigetállamokat tömörítő szervezet, a világ leggazdagabb államait a klímacsúcson vállaltaknál is komolyabb lépésekre sarkallná.
Rögtön 3 viharral indít az atlanti hurrikánszezon
Az idei atlanti hurrikánszezon első 2 és fél hónapja szokatlanul csendesen zajlott, ám a hétvégén rögtön 3 vihar is kialakult.