Jön az igazi tél!

A hétvégére megérkezik hazánkba a sokak által már nagyon várt igazi tél: ma északkeleten – idén először! – elkezdett havazni.

Idén a tél még nem mutatta meg igazi arcát hazánkban: az év első három hete rendkívül enyhének bizonyult, nem csak a Kárpát-medencében, de Európa nagy részén is, többfelé már-már tavaszias
volt az idő. Jól jelzi ezt, hogy sokfelé kinyíltak a virágok és kirügyeztek a fák. Volt olyan nap ebben a hónapban, amikro délen 15 fokot mutattak a
hőmérők!

Ezen a héten azonban határozott változás áll be időjárásunkban: kedden kezdődött az a fokozatos, lassú lehűlés, amelynek eredményeképpen a hétvégétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet lesz a Kárpát-medencében. Visszatérnek a hajnali fagyok, sőt, vasárnap és hétfő reggel néhol akár -10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, és lesznek olyan tájak, ahol napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Szerdán északkeleten pedig megjelentek az idei első hópelyhek hazánkban.

A hét hátralévő részében további csapadék várható Magyarország területén. Pénteken egy mediterrán ciklon hoz országos csapadékot, és még szombaton is sokfelé eshet az országban. Hogy pontosan hol és mi fog esni, azt most még nehéz megmondani: a csapadék halmazállapota, illetve annak változása térben és időben is meglehetősen bizonytalannak látszik: az ország nagy részén vasárnapig eső, havas eső és hó is hullhat. Az viszont nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy északon és a hegyekben havazni fog. Nagyobb mennyiségű, megmaradó hóra egyelőre senki se számítson, de aki idén először a fehér tájban szertene gyönyörködni, az kiránduljon egyet vasárnap valamelyik hegységünkben.

Az ICI Interaktív Meteorológia tokaji webkamerájának 2014. január 22-i képeiből készült filmjén jól látszik, hogy a háztetőkön lassan megjelent az idei első – egyelőre csak lepel vastagságú – hótakaró.

Hírek, érdekességek

Mínusz 80 fok alá hűlt az Antarktisz
A déli félteke telén idén még nem volt olyan fagyos az idő az Antarktiszon, mint most. A hőmérséklet -80 fok alá csökkent.
Változás Közép-Európa időjárásában
Június végétől a közép-európai térséget dél felől rendkívül meleg levegő érte el és okozott tartós kánikulát. Az elkövetkező egy hétben viszont jelentős fordulat áll be a térség időjárásában.
Felhőszakadások és zivatarlánc a Duna mentén
A késő délelőtti óráktól egyre többfelé jelentek meg zivatarok. Felhőszakadás is kísérte őket, a Duna vonalában az országot átszelő zivatarlánc alakult ki.
Több hullámban jön a csapadék
Éjszaka hidegfront vonul át az országon. Fél 7 felé a Dunántúlt egy kiterjedtebb csapadéksáv érte el, amely a nyugati határszél után a Balatonnál okozott zivatarokat, és tovább halad kelet felé.