Ismét ugrásszerűen nőtt a belvízi elöntés

Már bő 60 ezer hektárt érint országosan a belvíz. Noha még nincs vége a márciusnak, már több helyen lehullott két-háromhavi csapadék, és a csapadékos időszak folytatódik.

Az elmúlt napokban ismét ugrásszerűen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, ami részben az újabb kiadós csapadéknak, részben az olvadó hónak volt köszönhető - csütörtökön a Dunántúl nyugati felét leszámítva többfelé hullott 10-15 mm csapadék.

A csütörtöki adatok még közel negyvenezer hektáros elöntést mutattak országosan, a legfrissebb, pénteki hírek azonban már 65 700 hektárról szólnak, amiből közel 30 ezer a földművelés alatt álló terület. A belvíz továbbra is elsősorban az Alföldet érinti, ahol nagy területen rendelték már el a másodfokú belvízi készültséget, de kisebb körzetekben a Dunántúlon is érvényben van védelmi készültség. (forrás: vizugy.hu)

A következő napokban is többször és sokfelé várható csapadék, ami a hét közepéig főként hó formájában hullik, de a Tiszántúlon kezdetben havas esőre, esőre lehet számítani. A hó várhatóan olvadni fog, a talaj felső 1 méteres rétege pedig továbbra is telített. Csütörtök-péntektől enyhülés látszódik, de ezt követően is csapadékos időszak ígérkezik. Az enyhülés a jelenlegi számítások szerint fokozatos és mérsékelt lesz.

Már két-háromhavi csapadék hullott márciusban

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a 2012/13-as tél a megszokottnál jóval csapadékosabb volt, és úgy tűnik, hogy a tavasz is követi ezt a példát, hiszen a tavasz első hónapjában már szokatlanul sok csapadék hullott, pedig még nincs is vége a márciusnak. Az éghajlati adatok szerint a március havi átlagos csapadék 25-30 mm között alakul országosan, az elmúlt 3 hétben azonban már többfelé lehullott ennek két-, helyenként háromszorosa is.  A síkvidéki területek közül a legtöbb csapadékot Debrecen és Miskolc térségében mérték közel 90 mm-rel (Kékestetőn is csak pár mm-rel hullott több), de pl. Szegeden és Békéscsabán is több mint 50 mm az eddigi összeg, míg a főváros területén nagyjából 60 mm csapadék hullott. (ogimet adatok)

kép: belvíz illusztrációja

A kép csak illusztráció!

Hírek, érdekességek

Több mint 10 fokos lehűlést hoz a hidegfront
Este hidegfront érkezik, ami egy csapásra meghozza az őszt. A kiadós esők mellett csütörtökön sokfelé 10-15 fokkal lesz hidegebb.
Markáns hidegfront hoz fordulatot
Noha már bő egy hónapja tart az ősz, eddig jobbára enyhe időben volt részünk. Vasárnap azonban egy erőteljes hidegfront érkezik, amely mögött tartósan az évszakos átlagnál hidegebb idő köszönt be.
Indul a téli időszámítás - óraátállítás
Vasárnap kezdetét veszi a téli időszámítás. Hajnali 3 órakor 1 órával vissza kell állítani az órákat. Átmenetileg felborulhat a bioritmus.
Alig van hidegebb Izlandon a Dunántúlnál
Európa keleti felén makacsul tartja magát a nyár, másutt őszire fordult az idő. A kettősség határainkon belül is él, majdnem 20 fok a különbség. Izlandon sincs sokkal hidegebb, mint a Dunántúlon.