Homokvihar festette narancsra Peking egét

Az idei év legnagyobb homokvihara több tonna homokot zúdított a kínai fővárosra, narancsszínűre festve Peking felett az eget. A hatalmas méretű porvihar jelzi az ország sivatagos területeinek terjeszkedését.

A homokvihar az ország északnyugati részén már hetek óta tombolt, és péntek este érkezett meg a fővárosba 100 kilométer/órás szelek kíséretében. Szombat reggelre Peking felett narancs színben izzott az ég. A porkoncentráció ritkán látott magasságokba szökött, a Góbi-sivatagból érkezett homok befedte a parkoló autókat, és utat tört magának az épületekbe is.

A por több centi vastagon belepte a parkoló autókat.

Kína az erdőirtás, az intenzív állattartás, az ismétlődő aszályok és az urbanizáció következtében egyre nagyobb mértékben elsivatagosodik. Napjainkban az ország területének már egyharmadát borítja sivatag, ez pedig a por- és homokviharok számának jelentős megemelkedését okozza. A légkörbe kerülő homokszemcsék pedig akár a félteke másik felére, például az Egyesült Államokig is eljuthatnak az áramlással.

A Kínai Tudományos Akadémia becslései szerint, az elmúlt fél évszázad során meghatszorozódott a homokviharok száma, ami azt jelenti, hogy évente két tucat ilyen típusú viharral kell szembenéznie a lakosságnak. A probléma kezelésére az elmúlt évek során Kína több ezer hektáron kezdett bele a növényzet visszatelepítésébe a nyugati és északi területeken, a kivitelezés azonban még évtizedeket vesz igénybe.

Azatagosodás megállítása azért is nélkülözhetetlen, mert a száraz, sivatagos, félsivatagos területek csupán 1-2 embert tudnak ellátni négyzetméterenként. Márpedig, Kínában a népsűrűség meghaladja a 10 főt négyzetméterenként.

A most hétvégén kialakult homokvihar Peking mellett Hszincsiang régióban, Belső-Mongóliában, valamint Shanszii, Shenszi és Hopej tartományokban is éreztette hatását. A mintegy 810 ezer négyzetkilométernyi területek közel 250 millió embert érintett az időjárási jelenség.

A mostanihoz hasonlatos homokviharok az 1980-'90-es években gyakoriak voltak, az elmúlt 2-3 évben azonban jelentősen javult a helyzet. Legutóbb 2006-ban csapott le súlyos homokvihar Pekingre, amikor is közel 300 ezer tonna homok zúdult a fővárosra. 2009-ben már csak egy homokvihar érte el Pekinget.

Hírek, érdekességek

Hullámfelhőket videóztunk Szentgotthárdon
Szentgotthárdi webkameránk gyönyörű hullámfelhőket örökített meg, amiket videóvá fűztünk össze.
Ismét megvolt a 20 fok nyugaton
Az idei évben másodszor lépte át a hőmérséklet a 20 fokos határt, a jó idő pedig tovább tart. Szombaton akár rekord közeli, 22, 23 fok is lehet.
21 fok volt Norvégiában
Hétfőn és kedden Norvégia déli részén 21 fokot mértek. A hónapban ez már nem az első rendkívül meleg nap. Szerdától azonban visszatér a normális időjárás.
Két olvadás között megint sok hó esik az osztrák hegyekben
Az első nagy olvadások után február utolsó napjaiban helyenként több mint fél méter hó hullik az osztrák hegyekben. Csütörtöktől aztán újabb erőteljes olvadás kezdődik.