Hirtelen árhullám Oroszországban

Rövid idő alatt szokatlanul sok eső esett Oroszország egyes vidékein, melynek következtében több folyó is kilépett a medréből. Sajnos halálos áldozatok is vannak.

A BBC tájékoztatása szerint Oroszország délnyugati részén, Krasznodar vidéken néhány óra alatt annyi eső esett a napokban, mint máskor két-három hónap alatt szokott. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékot a folyók nem tudták elvezetni, és hömpölygő folyammá válva elárasztották a vidéket. Nem csak a víz, hanem a földcsuszamlások is pusztítottak, a legnagyobb kárt pedig Krymsk városa szenvedte el. 

A lakosság sem tudott időben felkészülni az eseményekre: a megerősített hírek szerint a halálos áldozatok száma 150 fölé emelkedett, és valószínűleg ez a szám még tovább fog nőni. A halálos áldozatok magas száma azzal magyarázható, hogy a legtöbb embert álmában érte a katasztrófa: esélyük sem volt menekülni. A sáros, iszapos ár elönötte az épületeket, utakat, járdákat szakított fel és mosott el, közlekedési lámpákat sodort kilométerekkel arrébb.

A meteorológiai előrejelzések szerint a több mint egy hónapja tartó rendkívül csapadékos időjárás szerencsére hétfőn alábbhagy, és jobbra fordul az idő.

Fotó: BBC

Hírek, érdekességek

Ciklon alakítja időjárásunkat, szokatlanul hideg a levegő
Hazánk fölött ciklon örvénylik, ezért erősen lehűlt a levegő, és helyenként nagy mennyiségű csapadék hullott. A Dunántúlon viharossá fokozódott a szél. Kedden folytatódik az őszies idő.
A hét közepétől változik az időjárás
A hét első felében ismét barátságtalan arcát mutatja az időjárás, borongós, esős az idő. A hét közepétől változik az idő.
Igazi nyári hétvége
Igazi nyári idő lesz a hétvégén. Kirándulni, túrázni, piknikezni is mehetünk, de akár vízparti programokat is tervezhetünk.
Hegyalja Fesztivál is kánikulával startol
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Hegyalja Fesztivált. A szerdán induló négynapos rendezvény több mint 210 koncerttel várja az érdeklődőket. Az első napon az időjárás sem okoz csalódást, délután lehet egy-egy frissítő zápor, zivatar.