Hideg lesz a legrövidebb éjszaka!

Június 21-én, délután lesz a nyári napforduló, ekkor az északi féltekén csillagászatilag is megkezdődik a nyár, innentől kezdve pedig egyre rövidebb nappalokra és hosszabb éjszakákra számíthatunk. Az év legrövidebb éjszakáján azonban kifejezetten hideg idő várható!

Noha az északi féltekén a meteorológiai nyár már három hete, június 1.
óta tart, a csillagászati nyár még csak most vette kezdetét. Ez ugyanis a
nyári napfordulóval esik egybe, ami idén június 21-én, 16.38 perckor fog bekövetkezni. 2015-ben tehát ezekben a napokban lesz a leghosszabb a nappal hazánkban – 16 óra 02 perc –, majd a jövő hét közepétől kezdve fokozatosan rövidülnek a nappalok,
miközben egyre tovább tart majd az éjszaka.

A nyári napforduló idején a déli órákban
szinte merőlegesen érik a napsugarak hazánk térségét, valamint nagyon
korán kel fel és későn nyugszik le a Nap. 

Általában a június 21-ről 22-re virradó
éjszaka a legrövidebb: most már kevesebb mint 8 órán át tart; a sötétség
időtartama pedig még ennyi sincs, hiszen naplemente és napfelkelte
között is van egy ideig derengő fény. 

A nappal hossza az évnek ezen
szakaszában tehát a 16 órát is meghaladja, így van ideje felmelegedni a
levegőnek, ráadásul a sugaraknak csak igen vékony levegőrétegén kell
áthaladniuk. Ha ilyen feltételek mellett kevés felhő van az égen, akkor
az UV-sugárzás lehetséges maximuma a Kárpát-medencében 8-as felett,
vagyis az extrém tartományban alakul. Ezért különösen veszélyes a déli
órákban a tűző napon tartózkodni: akár 15 perc alatt is leéghet a
bőrünk, és komoly károsodást is szenvedhet. Idén szerencsére felhősebb időre számíthaunk, ezért "csak" legfeljebb nagyon erős lehet az UV-sugárzás szintje – de még ez is komoly veszélyeket rejt magában!

Idén egy hidegfront mögött több fokkal hűvösebb levegő érkezett a Kárpát-medencébe, így az év leghosszabb napján is az átlagosnál mintegy 4-8 fokkal hidegebb idre számíthatunk – ezen a hétvégén tehét nem lesznek tele a strandok.Az éjszakák ráadásul nagyon hidegek lesznek – a szélvédett, fagyzugos helyeken 21-22-én 10 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet!

Az aktuális időjárás szervezetre gyakorolt hatásáról a Meteo Klinika oldalán többet is meg lehet tudni.

Hírek, érdekességek

Délután megakoncertek a Szigeten, az idő is javul addig
Ma van a Sziget fesztivál nulladik napja. A Nagyszínpadon fellépő előadók a rasszizmus elleni küzdelemnek szentelik előadásukat. A kora délután kezdődő koncertekre már valamelyest az idő is javul.
Igazi jamaicai nyár a Reggae Camp-en
Július 29-én, szerdán kezdődött a Reggae Camp fesztivál, melynek új helyszíne Monorierdőn, a Fürdő utcában lévő camping.
Orkánciklon közelít a Brit-szigetek felé
Rendkívüli időjárás uralkodik a Brit-szigeteken. A bőséges esők miatt folyók léptek ki medrükből, sokfelé pedig a tomboló szélvihar okoz pusztítást. A számítások szerint vasárnap az eddigieknél is erősebb orkánciklon éri el a térséget.
Patricia: újabb trópusi ciklon Mexikó partjainál
A Csendes-óceán keleti medencéjében a napokban egy újabb, immár a tizenkilencedik trópusi képződmény alakult ki. A Patricia névre keresztelt ciklon a Kaliforniai-félsziget déli területeit fenyegeti.