Heves zivatarokkal vonult végig a hidegfront

Kedden az országban sokfelé zivatarok alakultak ki, szinte nem is volt olyan tájegység, ahol ne csapott volna le egy-egy heves vihar.

Októberben nem példa nélküli, de szokatlan, hogy ilyen erős láncok alakuljanak ki térségünkben, ráadásul nem egy erős hidegfronthoz köthetően. Nyugat felől érkezett a front keddre virradóra, mely akkor éjszaka elszórtan okozott csapadékot. Ezt követően délelőtt sokfelé esett az eső, de a konvektív események a délutáni és az esti órákra erősödtek meg igazán.

Dél, délnyugat felől előbb a Dunántúl déli részét érte el egy intenzív és nagy kiterjedésű csapadéktömb, mely észak, északkelet felé haladt, és közben tovább erősödött. Egy instabilitási vonal mentén a középső országrészben is sorra pattantak ki zivatarcellák, melyeknek mozgása szintén északi volt. Az egyes zivatargócok vonulás közben aztán vonalba rendeződtek, zivatarláncot alkottak, és szinte az egész keleti országrészt végigszántották.

A tömbökből sokfelé hullott rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék: a főváros 18. kerületében kint lévő, az ICI Interaktív Zrt. által üzemeltetett csapadékmérő szerda reggelig 23,8 mm esőt mért, ebből csaknem 20 mm a délután kipattant másfél órás zivatarból származott. 

Bácsalmáson valóságos özönvíz pusztított: délután 4 órakor érte el a települést a zivatar, és 20 perc alatt 25 mm eső hullott a csapadéktömbből - ez kevéssel marad el az októberben szokásos átlagos havi csapadékmennyiségtől.

A Bakonyban, valamint Csongrád környékén is 20 mm körüli eső áztatta a földeket, nagy kár, hogy mindez nem a nyári időszakban érkezett -  a hírek milliárdos mezőgazdasági károkról szólnak az aszály miatt.

A következő napokban átmenetileg frontmentes időszak következik, szervezetünk ki tudja pihenni a rendkívül mozgalmas elmúlt időszakot.

A 18. kerületi webkameránk elkapott egy villámot az esti zivatarban

Hírek, érdekességek

Itt az igazi tavasz!
Március első hétvégéjén "menetrendszerűen" beköszöntött az igazi, napsütéses, kellemes tavaszi idő. A következő napokban egyre enyhébb idő várható, 11-én már 15 fokot is mérhetünk. Ez az időszak remek alkalmat ad a szervezet megújítására – cikkünkben hasznos tanácsokat adunk ehhez!
Elképesztő: már megint péntektől igazán rossz az idő! (frissült!)
Ahogy az elmúlt hetekben szinte már megszokhattuk, most is pénteken érkezett meg az igazán rossz idő: egy markáns ciklon haladt át felettünk, amelyet az Alföldön viharos szél, északon és nyugaton pedig vegyes halmazállapotú, de jelentős mennyiségű csapadék is kísért. Szombaton csak átmenetileg javult az idő, vasárnap már egy újabb ciklon hozhat ismét csapadékot.
Változékony lesz június utolsó hétvégéje
Hétvégén országszerte változékony időre számíthatunk. A többórás napsütéses időszakokat átmenetileg erősen felhős időszakok váltják majd, néhol zápor, zivatar is előfordulhat.
Még napokig szélvihar tépázza  az idegeinket
Viharos széllel köszöntött be az idei április, és a következő napokban is országszerte erős, többször viharos lesz a légmozgás. Ez a szervezetet is rendkívül igénybe veszi, cikkünkben nem csak a lehetséges panaszokról, de azok megelőzéséről, enyhítéséről is olvashat!