Hat fokkal melegebb világban élhetnek unokáink

Egy ENSZ kutatás szerint a Föld jelenlegi átlaghőmérséklete közel 6 Celsius fokkal növekedhet a század végére, még ha minden ország csökkenti is az üvegházgáz kibocsátását.

A tudósok 192 ország jövőbeli gázkibocsátási tervezeteit vizsgálták meg, és ezek alapján becsülték meg a globális felmelegedés mértékét. Az előrejelzések 2050-ig 80 százalékos szennyezőanyag csökkentést vettek figyelembe az Egyesült Államok és Európa részéről, aminek a megvalósulása azonban korántsem vehető biztosnak.

Az amerikai adatokat arra a törvényjavaslatra alapozták, amely a Képviselők Házán túljutott ugyan, a Szenátusban azonban ellenállásba ütközött, és egyelőre a javaslattal kapcsolatos vitát is elnapolták az egészségügyi reformtörekvések miatt.

A földi átlaghőmérséklet már jelenleg is 0,8 Celsius fokkal magasabb, mint a 19. század végén, azaz az iparosodás kezdete előtt volt.

A kutatásban részt vevő tudósok a csütörtökön tartott ENSZ sajtótájékoztató keretében elmondták, hogy az előrejelzett további hőmérséklet-emelkedéshez legnagyobb részben a fejlődő országok járulnak hozzá, ők ugyanis nem kívánják csökkenteni kibocsátásukat. Állításuk szerint, a század végéig becsült hőmérséklet-emelkedés közel 10 százaléka, azaz 1 Celsius fok egyedül Kína számlájára lesz írható.

Robert Corell amerikai klímakutató szerint, még ha a fejlett országok meg is valósítják a 80 százalékos emisszió csökkentési terveket, és a fejlődő államok is megfelezik kibocsátásukat 2050-re, akkor is átlagosan körülbelül 1,7 Celsius fokkal lesz melegebb a 21. század végére.

A decemberi koppenhágai csúcstalálkozón a résztvevők többek között az emisszió csökkentések mértékét fogják megvitatni. A tárgyalások végkimenetelét tekintve a szakember pesszimistábbnak tűnik: Corell olyan eredményeket vár, amelyek mellett a század végére 2,7 fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet.

Hírek, érdekességek

Húsz fok meleg is lesz a héten
Március második teljes hete sok napsütést és fokozatosan melegedő időjárást hoz. A hét legvégén a levegő hőmérséklete a 20 fokot is elérheti.
Légköri fogaskerekek tartósítják a száraz időt
A nagytérségű légköri nyomási képződmények viszonylagos stabilitása okozza a hosszan tartó száraz, napos, az átlagosnál melegebb időjárást. Számottevő csapadék még legalább egy hétig nem lesz.
Korán jött a tavasz Skandináviába
Skandinávia déli vidékén hirtelen beköszöntött a tavasz, a hőmérséklet hétfőn és kedden helyenként a 15 fokot is meghaladta. Mindeközben Görögországban fagyoskodtak.
Már megint havazott Moszkvában - messze a tavasz
Pénteken (március 23.) ismét havazott Moszkvában, a hóréteg vastagsága a parkokban, kertekben továbbra is meghaladja a negyven centit. A következő napokban sem jön meg a tavasz.