Hőmérséklet és hőérzet

Hőmérséklet és hőérzet: két külön dolog. A műszerekkel mérhető léghőmérséklet és a szervezetünk által érzékelt hőmérséklet akár több fokkal is eltérhet egymástól. A komfortérzetet jellemző hőérzet megállapításakor a levegő hőmérséklete mellett egyéb meteorológiai tényezők hatását is érdemes figyelembe vennünk.

Ha arról beszélünk, hány fok lesz az elkövetkező napokban, mindenképpen meg kell különböztetnünk a várható hőmérsékletet, és hogy ezt mi ténylegesen milyen melegnek vagy éppen hidegnek fogjuk érezni. A meteorológusok által előrejelzett hőmérséklet ugyanis a levegő felmelegedési fokának felel meg, ami azonban pozitív vagy negatív irányban akár több fokkal is eltérhet a szervezet igénybevételét kifejező, úgynevezett hőérzet hőmérséklettől. A hőérzetet a különböző meteorológiai viszonyok és emberi tényezők (úgymint nem, életkor, egészségi állapot) együttesen alakítják ki. Az alábbiakban az időjárási paraméterekről lesz szó bővebben.

Az elsődleges befolyásoló meteorológiai tényezők a szél erőssége és a levegő páratartalma. Mindannyian tapasztalhattuk már, hogy szeles időben kevésbé érezzük melegnek a levegőt, mint egy szélcsendes napon.

A forró nyári időszakban a légmozgás jótékony hatását érezhetjük. Egy-egy frissítő szellő megkönnyebbülést, felüdülést hoz felhevült szervezetünk számára azáltal, hogy segíti az izzadtság elpárologtatását, és így bőrfelületünk hűtését.

Az őszi, téli hónapokban azonban épp ellenkezőleg érezzük. Szeles napokon sokkal csípősebbnek, fagyosabbnak találjuk az időt, mint azt a hőmérő higanyszála alapján várnánk. Ilyenkor ugyanis testünk körül kialakul egy vékony, a környezetnél melegebb levegőréteg, ami megvéd minket a hidegtől. Ha fúj a szél, az elsodorja ezt a védőréteget, és szervezetünknek plusz energiáiba kerül egy újabb réteg felmelegítése. Mindez azonban hiába, amennyiben a szél nem hagy alább, és ismét elfújja azt. Így végül testhőmérsékletünk lecsökken, és hidegebbnek érezzük a levegőt. 

A légmozgás mellett az is fontos, hogy milyen nedvességtartalmú levegő vesz minket körül. Se a túl magas, se a túl alacsony nedvességtartalom nem egészséges az emberi szervezet számára, a legmegfelelőbb a 40-60 százalék közötti relatív páratartalom. A nyári időszakban a nagyobb, míg a téli időszakban az alacsonyabb páratartalmú helyzetek a jellemzőek.

Fülledt, nyári időben komfortérzetünk jelentősen csökkenhet, ugyanis a páradúsabb levegő megnehezíti, hogy testünkről az izzadtságcseppek elpárologjanak, így szervezetünk csak kisebb hatékonysággal tudja hűteni magát. Emiatt a ténylegesnél jóval melegebbnek érezzük a levegőt. Ugyanakkor, ha szárazabb a légtömeg, az izzadtság gyorsan elpárolog, így hőérzetünk alacsonyabb, komfortérzetünk pedig jobb lesz.

A nyár folyamán a legveszélyesebb időszakok azok, amelyek tartósan erős nappali felmelegedéssel, gyenge légmozgással és magas relatív páratartalommal párosulnak. Ilyen körülmények vezetnek az emberi szervezetet rendkívül megterhelő hőhullámok kialakulásához is.

A hideg téli napokon az alacsony páratartalmú levegőben nyálkahártyáink kiszáradhatnak, köhögési rohamok törhetnek ránk, míg nedves időben környezetünket kellemetlenül hidegebbnek érezzük.

Mindezek tekintetében érdemes tehát figyelni a meteorológiai előrejelzéseket, és nemcsak azt, hogy hány fok lesz az adott napon, hanem azt is, hogy a hőérzet szempontjából milyen idő várható. 

Hírek, érdekességek

Az elmúlt 100 évben alig esett ennyi eső júliusban - összefoglaló az idei nyárról
A 2014. évi nyár ugyan igencsak szűkölködött hőmérsékleti szélsőértékekben, de azért idén sem maradtunk kirívó, extrém események nélkül a nyáron – ezek azonban leginkább a csapadékmennyiségekhez voltak köthetőek: az elmúlt 100 év egyik legcsapadékosabb júliusát éltük meg.
Zivatarokkal kísért fülledt idő
A pár napos országos hőhullámot kedden fülledt, zivatarokkal tarkított idő váltotta fel, és ezt követően sem tér vissza a kánikula.
Hófúvás tombol az országban
A tavaszias december rendkívüli hóviharokkal búcsúzik: Komlón már 30 centi hó esett, a Dunántúlon és délen is sokfelé még mindig közlekedési gondok vannak, több megyében másodfokú riasztás van érvényben hófúvás miatt. Az év utolsó napjain pedig -15 fokos fagyok jönnek.
Megizzad a Jézuska?
2014 karácsonya a legkevésbé sem megszokott időjárással párosul, de jól passzol az idei rendkívül meleg évhez. A hét legszebb és egyik legmelegebb napján jön a Jézuska, reméljük, nem fog túlságosan megizzadni.