Hétfőn is folytatódik a hőség!

Július harmadik hétvégéjén és az azt követő hétfőn ismét országszerte kánikulára számíthatunk: péntektől vasárnapig hőségriasztás van érvényben, vasárnap és hétfőn akár 33-34 fokot is mérhetünk! A több napon keresztül tartó hőség a szervezetünket is extrém módon igénybe veszi. Cikkünkből az is kiderül, hogyan vészelheti át a rendkívüli meleget, és közben mire kell fokozottan odafigyelnie.

Július harmadik hétvégéjén beköszönt az
idei év immáron harmadik hőhulláma: már pénteken az ország nagy részén
30 fok feletti maximumhőmérsékleteket mérhetünk, a hétvégén és az azt
követő hétfőn pedig már országszerte több fokkal 30 fok fölé kúszik a
hőmérő higanyszála. Sőt, július 20-21-én, vasárnap és hétfőn akár 33-34
fokot is mérhetünk! Pénteken ugyan még főként a középső országrészben
még záporok, zivatarok frissíthetik a levegőt, a hétvégén viszont már
országszerte tartós hőségre, újabb hőhullámra számíthatunk.

A következő napokban tehát igazi
strandidő lesz, hazai vizeink hőmérséklete is megfelelő – jelenleg 25
fok körül alakul és a hétvégén várhatóan még tovább emelkedik.

Ezt a hőséget a Kárpát-medencétől
északra elhelyezkedő anticiklon peremén érkező, az átlagosnál több
fokkal melegebb – igazából már-már forró! – légtömegek okozzák. A hét
hátralévő részében fronttevékenységre tehát nem kell számítanunk.
Pénteken még többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és
szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, a hétvégén viszont túlnyomóan
derült, napos, száraz idő várható.

A hőségnek várhatóan a július 21-én
hétfő este érkező, és több napig a térségünkben tartózkodó – sokfelé
több napon át jelentős mennyiségű csapadékot, illetve hevesebb
zivatarokat is okozó! – mediterrán ciklon vet véget. Ezt a légköri
rendszer viszont egyelőre meglehetősen bizonytalanul jelezhető előre,
nem kizárt, hogy keleten csak hétfőn tetőzik a hőség, és még utána is
napokig 30 fok körül, vagy kevéssel afelett alakul a hőmérséklet.
Érdemes figyelemmel kísérni naponta többször, folyamatosan frissülő előrejelzésünket!

A
GFS modell úgynevezett ensemble (együttes) futtatásának
eredménye
Budapestre: a felső görbeseregen jól látszik, hogy a hét hátralévő részében (július 18-20. között) az
átlagosnál több fokkal melegebb lesz (narancs ellipszis), majd a várhatóan 21-én
érkező kettősfront
csak lassú, kismértékű lehűlést (felső kék ellipszis), viszont több napon át jelentős mennyiségű csapadékot (alsó kék ellipszis) hoz. (Forrás: wetterzentrale.de)

A lakás
nagyon hamar felmelegedhet, de megfelelő árnyékolással ez ellen is
védekezhetünk: a déli órákban teljesen sötétítsünk be, a szellőztetést
pedig időzítsük a hajnali, hűvösebb órákra.

A
tartós hőségnek komoly élettani hatásai is vannak, a forróság szinte
mindenki szervezetét fokozottan igénybe veheti. A következő napokban
nagyon fontos a megfelelő mennyiségű, naponta legalább 3-4 liternyi
folyadék fogyasztása. Ez lehetőleg ásvány- vagy csapvíz legyen, a cukros
üdítők és az alkoholos italok fogyasztása most kerülendő! Ásványvízzel a fokozott izzadással elvesztett folyadék mellett az ásványi sókat is pótolhatjuk. Érdemes
könnyű fogásokat – például salátát – és
inkább többször, de kisebb adagokat fogyasztani.

Az
UV-sugárzás általában nagyon erős, főként a hétvégén az ország déli felén többfelé extrém erős lesz, fokozott leégésveszéllyel kell
tehát számolni! Fontos a bőrtípusnak megfelelő, de mindenképpen magas – kisgyermekek és érzékeny bőrűek esetén legalább 40-es – 
faktorszámú fényvédő szerek használata, ugyanis akár 10-15 perc alatt is
le lehet égni. A vízpartokon még magasabb lesz a leégés kockázata,
emellett a tűző napon könnyen napszúrást, hőgutát is kaphatunk. Éppen ezért a déli órákat, vagyis a 11 és 15 óra közötti időszakot lehetőség szerint mindenképpen töltsük árnyékos, hűvös helyen.

A hőség szervezetre gyakorolt további hatásairól, illetve hasznos tanácsokról a Meteo Klinika oldalán tájékozódjon!

Hírek, érdekességek

Havazással köszönt be a tavasz?!
A meteorológiai tavasz első hete még tartogathat némi meglepetést azok számára, akik már eltették a téli holmikat: csütörtök délutántól ugyanis délen és keleten havas eső, sőt, havazás is lehet!
Kezdődik a zivatarszezon!
Május utolsó harmadában gyakran fülledt időre számíthatunk, sokfelé heves zivatarok alakulhatnak ki. Május 19-én, kedden délután a Dunántúlon kezdődött az idei "zivatarszezon".
Villámgyors volt ez a hidegfront
Február 8-án, vasárnap hajnali fél egykor megérkezett hazánkba egy rendkívül gyorsan mozgó, markáns hidegfront, ami már el is hagyta déli határainkat. A hét utolsó napján többfelé van havazás, hózápor, ami az erős, sokfelé viharossá fokozódó széllel ismét hófúvást okoz a Dunántúlon, csak indokolt esetben üljenek autóba!
Vajon hoznak-e idén fagyot a fagyosszentek?
Idén többé-kevésbé beigazolódik a fagyosszentekhez köthető népi regula: május közepén az ország nagy részén több fokkal az átlagos alá esik vissza a hőmérséklet.