Figyelem! Egy órával hosszabb a nap

Ahogyan azt már évtizedek alatt megszokhattuk, október utolsó vasárnapjára virradó hajnalban hazánkban is kezdetét veszi a téli időszámítás. Emiatt az elkövetkező napokban átmenetileg felborulhat a bioritmusunk.

Idén is október utolsó vasárnapjára virradó éjjel veszi kezdetét a téli időszaámítás, hajnali 3 órakor kell egy órával visszaállítani az időmérőket. Az óraátállítást elsőként az
Egyesült Államokban vezették be az 1900-as évek elején, azzal a céllal, hogy
energiát takarítsanak meg. Hazánkban 1980-ban vezették be a téli-nyári időszámítást, amelyet ma már uniós rendelet is szabályoz.

A téli-nyári időszámítás
bevezetésének eredeti célja az energiaspórolás volt. Egy évtizeddel ezelőtt még
jelentős elektromos áramot lehetett megtakarítani azáltal, hogy később kellett
bekapcsolni a közvilágítást és a háztartási elektromos eszközöket. Ma már ennek
koránt sincs ekkor jelentősége, hiszen megváltoztak a fogyasztói szokások, az
életmód.

Persze az elmúlt 100 évben sokat
változtak ébrenléti szokásaink és valószínűleg azzal, hogy március utolsó
vasárnapján 2 óráról egy órával előrébb állítjuk az órát, október utolsó
vasárnapján pedig 3 órakor 1 órával visszaállítjuk, nem spórolunk meg jelentős
mennyiségű energiát. Afrika és Ázsia több országa sem bajlódik a téli-nyári
időszámítással, de Oroszországban is eltörölték az átállást (gazdasági és
egészségügyi okok miatt), és várhatóan egyre több ország fogja követni ezt a
példát.

Az óraátállítással egyébként az emberek
ébrenléti idejét próbálják a természetes fényviszonyokkal összhangba hozni. Ha
akkor vagyunk ébren, amikor a Nap is fent van, több energiát tudunk
megtakarítani.

Az óraátállítás megzavarhatja a bioritmusunkat is, belső óránk ugyanis nem tud egyik pillanatról a másikra alkalmazkodni. Egyénfüggő, de általában néhány (7-10) nap alatt hozzászokik a szervezet az egy órás idő-eltolódáshoz, addig azonban fáradékonyabbak lehetünk, alvászavarokat tapasztalhatunk és átmenetileg az étkezések időpontja is felborulhat. A koncentráció csökkenése miatt a balesetek kockázata is növekedhet. Különösen érintettek lehetnek a kisgyermekes családok, hiszen a csecsemők belső órája lassabban követi a változást.

Kutatások szerint nemcsak az emberek, hanem az állatok is megérzik a változást, az ő bioritmusunk is felborulhat ezekben a napokban. Érdemes erre is odafigyelni.

Enyhíthetjük az óraátállítással járó kellemetlenségeket például testmozgással, a pihentető alvást elősegíthetjük levendula illóolajának párologtatásával, vagy egy csésze macskagyökértea fogyasztásával.

Hírek, érdekességek

Futóverseny télies időben
Október 18-án kerül megrendezésre a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. Az ősz legnagyobb női kihívása az előrejelzések szerint most inkább telet idéző időben zajlik majd.
Síelésre alkalmas hó Ausztriában
Ausztriában sokfelé beköszöntött az igazi tél. A hegyekben több 10 centiméter friss hó hullott, és a hazánkhoz legközelebb, Soprontól mindössze 60 kilométerre fekvő hegy, a Schneeberg csúcsait is hó borítja.
Egymás után két nap is megdőlt a hidegrekord Budapesten
Október 8-án rekord meleget mértek a fővárosban, 14-én pedig már a hidegrekord lett a múlté. A rekordoknak ezzel még nincs vége, 15-én is csúcsot döntött a hőmérséklet.
Tájfun pusztít a Dél-kínai-tengeren
A Csendes-óceán nyugati medencéjében pénteken kialakult trópusi alacsony nyomású képződmény mára egyes fokozatú tájfunná erősödött. A ciklont a Ketsana névre keresztelték, és immár a tizenhetedik a térségben.