Felhőszakadás miatt állt a forgalom

Vasárnap délután és este többfelé alakult ki intenzív zápor az országban. Helyenként felhőszakadás miatt átmenetileg csaknem leállt a közúti forgalom.

Este az ország középső területén fordultak elő záporok, zivatarok. A csapadék a főváros nagy részét is elérte, és több órán át változó intenzitással esett.

Késő délután igen heves zivatar alakult ki Buda nyugati határán. A sötét fellegek érkezését követően fél óra alatt 15-25 mm csapadék hullott.

A budaörsi vihar. A jó szeműek a szivárványt is észreveszik. (idojaras.hu videó)

Egy veszteglő frontzóna van szombat óra a Kárpát-medence felett, amelynek következtében meglehetősen instabil a légkör. Vasárnap délután ismét sokfelé tornyosultak a gomolyfelhők. Eleinte csak záporok alakultak ki, később már villámok is előfordultak, tehát zivatarok is kitörtek.

A 2A út Vác körüli szakaszán fél ötkor olyan felhőszakadás tört ki, hogy a látótávolság 100 méter alá csökkent, az úttesten pedig nem volt ideje elfolyni a víznek. A legtöbb autós úgy döntött, átmenetileg nem folytatja útját az ítéletidőben. Kilométereken keresztül álltak a gépjárművek az út mellett, várva a vihar elvonulását.


A Kárpát-medence szerte kialakultak záporok. A képen az erdélyi Körösfő feletti égbolt látszik a késő délutáni órákban (idojaras.hu kamera)

Hírek, érdekességek

Videó! Intenzíven havazott Dél-Somogyban!
Egy kettősfront okozott havazást február 6-án és 7-én Dél-Magyarországon, rengeteg hó hullott a térségben. Hófúvás is nehezítette a közlekedést, helyenként komoly fennakadások is voltak. Olvasói videónkon a havazás intenzitása jól kivehető.
Elázik a Télapó
December 6-án menetrendszerűen megérkezik a Télapó a magyar gyerekekhez is. A hagyomány szerint szánnal szokott közlekedni,de az idén sajnos ez nem fog neki összejönni...
Vihar a Balatonnál
A 2014. augusztus 27-én érkezett kettősfront átvonulása komoly zivatarok kialakulásához vezetett. A Balaton térségében peremfelhőt filmeztünk. A következő napokban már javul az idő.
Nem mindenhol maradt el a felhőszakadás augusztus 20-án
Egy hullámzó frontzónának köszönhetően idén sem volt unalmas augusztus 20-án az időjárás. Többfelé alakultak ki záporok, a déli, délkeleti és keleti megyékben zivtarok. Az előrejelzések szerint a fővárosra várt felhőszakadásnak is volt némi esélye, ez azonban elmaradt.