Felemás ország - napos kelet, ködös nyugat

Az egész nap ködös, nyirkos Nyugat- és Észak-Dunántúlon élők joggal irigykedhetnek most a napsütötte keletiekre: merőben más arcát mutatja az időjárás az ország két felén.

Október 23-án, azaz nemzeti ünnepünk reggelén hazánk legnagyobb részén párás, ködös időre ébredhettünk. Ez alól szinte csak a magasabban fekvő hegycsúcsok jelentettek kivételt, amelyek kilógtak a medence alját megülő nedves légtömegből. Ezeken a helyeken kezdett el legkorábban melegedni is a levegő, jól szemlélteti ezt hőtérképünk is.

Szerencsére már kora délelőtt sokfelé megszűnt a köd, és a nap előrehaladtával egyre többfelé sütött ki a nap - ugyanis Közép-Európa fölött egy anticiklon hatására szinte felhőtlen az égbolt. Így aztán gyorsan melegedett a levegő, kivéve a Dunántúlt. Ott még a délutáni órákban is nagyrészt ködös, ködfelhős idő volt jellemző - szürke, nyirkos, barátságtalan hangulatot keltve. Szentgotthárdon még délután 3 órakor is csupán 10 fokot mértek a hőmérők, és néhány ködös településen szinte csavarni lehetett a nedvességet a levegőből.

A középső és a keleti megyékben élők szerencsésnek mondhatják magukat: a szikrázó napsütés a szabadba csábított, 20 fok körüli, sőt, helyenként afölötti meleget regisztráltak. Aggteleki webkameránk az időjárásnak ezt a szebbik oldalát örökítette meg délután fél 3-kor:

A napsütés és annak hiánya koradélutánra mintegy 10 fokos hőmérsékleti kontrasztot okozott:

Végül pedig álljon itt egy videó arról, hogy a nap ereje délelőtt hogyan szüntette meg Bácsalmáson a ködöt:

Pénteken hidegfront érkezik, érdemes kihasználni adig a nyugodt időt. A hétvégén erős lehűlés, viharos szél, sok csapadék lehet: többfelé az első hópelyheket is megláthatjuk.

Hírek, érdekességek

Elázhatunk a Balaton Sound második napján
A Balaton Sound második napjára, péntekre az időjárás nem a legjobb formáját hozza. Szükség lesz az esőkabátra és pulóverre is.
Kína a differenciált felelősségvállalás híve
Kína a napokban kijelentette, hogy a közös, de differenciált felelősségvállalás elvét követi a Koppenhágában, decemberben megrendezésre kerülő klímaváltozási csúcstalálkozón. Az ázsiai ország azt szeretné elérni, hogy a gazdag országok az 1990-es szinthez képest 2020-ig 40 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázkibocsátásukat.
Tömeges kihalás fenyegeti az óceáni élővilágot
Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy bolygónk történetének hatodik kihalási eseménye felé tart, ami az óceánokat kiemelten fenyegeti.
Napsütés is lesz a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon
Péntektől vasárnapig várják az érdeklődőket a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra. Az időjárás a három nap alatt változatos lesz, a záporok után a napsütésé lesz a főszerep.